booked.net

Hírdetés

Török kitalálta, a Fidesz lebontotta!

2025. március 12., szerda 09:37

Török kitalálta, a Fidesz lebontotta!

Török György DK - ás képviselő fejéből pattant ki az az ötlet, ha nincs pénz a Nagykőrösi Aréna felújítására, akkor azt el kell bontani. (Ezt korabeli dokumentumok igazolják.) Czira Szabolcs korábbi polgármester a népharagtól tartva, ezt a lépést nem merte megtenni. A 2024 - ben megválasztott nagykőrösi képviselő-testület viszont az első döntései közé tette az Aréna lebontását. Nyilván úgy gondolták, hogy a választási ciklus elején, nagyon erős választói felhatalmazással ez belefér. Van miből koptatni. Ugyanakkor Török Gyögy, aki több fórumon hangsúlyozta, hogy ő akar Nagykőrös következő polgármestere lenni, álláspontot változtatot, és a bontással szemben kezdte aktivizálni magát. Miután a fideszes városvezetés is a bontás mellé állt, a politikai tőke a másik oldalon jelent meg.

Az Aréna bontásával kapcsolatos döntés előtt László Ferenc jelezte, hogy az Országgyűlés költségvetéséhez be lett nyújtva egy 500 millió forintos indítvány az Aréna felújítására. Erről Zágráb Nándor, a Jobb Nagykőrösért önkormányzati képviselője tájékoztatta a döntéshozókat még a határozat előtt. Továbbá Zágráb Nándor az Aréna bontásával kapcsolatos napirend törlését kezdeményezte annak érdekében, hogy szóba se kerüljön ez a lehetőség. A másik DK - ás képviselő, Kökény Gábor, a Fideszel együtt szavazva elutasította Zágráb indítványát. Zágráb Nándor a bontás helyett a szakbizottságokhoz akarta irányítani a Nagykőrösi Aréna ügyét annak érdekében, hogy azok tárgyaljanak a felújításáról, hasznosításáról. Ha Zágráb javaslatának megfelelően döntött volna a nagykőrösi önkormányzat, akkor most műemlékké nyilvánította volna az Építési és Örökségvédelmi Főosztály. Az eljárás a bontás idején már folyamatban volt. Ez pedig további pénzügyi lehetőséget biztosított volna a Nagykőrösi Aréna felújítására. Zágráb Nándor szerint, a Nagykőrösi Aréna hasznosítási koncepciójának kidolgozásába olyan tehetséges vállalkozókat kellett volna bevonni mint ifj. Richter József. Akik értik, hogy a történelmi adottságokat hogyan lehet összekapcsolni a jelen kihívásaival.

Vizslató

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva