Történelem, szív, küzdelem – ez volt a Sólymok hétvégéje!
Április 5-én sporttörténelmi pillanat részesei lehettünk a Rákócziban: először mérkőzött meg egymással hivatalos versenyen U12-es fiú és lány csapatunk!
A háromcsapatos tornán (OGK, 7. régió, B csoport) előbb mindkét gárda egy-egy magabiztos győzelmet aratott az FTSI ellen, majd eljött a NAGY találkozó! A csarnokot betöltötte a „Hajrá Sólymok!” és „Hajrá Kőrös!” buzdítás, minden kosarat hatalmas taps kísért – itt most tényleg csak nyertesek voltak!
A fiúk végül 60–32-re nyerték a háziderbit, de az igazi győztes a közösség, a gyerekek mosolya, a szülők öröme és a sport szeretete volt!
Ugyanezen hétvégén felnőtt csapatunk is pályára lépett Hódmezővásárhelyen, ahol bár nagyszerűen kezdtünk, a végjáték sajnos a hazaiaknak kedvezett (71–62).
Sérülések és betegségek nehezítették dolgunkat, de a srácok óriási szívvel küzdöttek – erre a teljesítményre büszkék lehetünk!
A playoffot az 5. helyről kezdjük, az ellenfél a Dunaharaszti MTK – három győzelemig tart a párharc, idegenben kezdünk. Részletek hamarosan!
Köszönjük a szurkolóknak a kitartó támogatást – veletek minden meccs ünnep!
MozGo Nagykőrös: Sajnos most a Szigethalom vitte el a pontokat
MozGo Nagykőrös – Szigethalom USC 1–2 (1–2)
A MozGo Nagykőrös labdarúgócsapata hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a Szigethalom USC ellen, ezzel sorozatban harmadik alkalommal maradt pont nélkül a bajnokságban, és visszacsúszott a tabella 8. helyére.
A találkozó ígéretes időjárási körülmények és korrekt játékvezetés mellett indult, ám a vendégek szinte azonnal meglepték a hazai védelmet: a 2. percben megszerezték a vezetést. A MozGo nem sokáig hagyta válasz nélkül a bekapott gólt – a 14. percben Valkai Zsolt egyenlített, ezzel visszahozva a reményt a nagykőrösi szurkolók számára.
Sajnos a forgatókönyv ismétlődött: akárcsak az Üllő elleni meccsen, most is a félidő hajrájában kapták a döntő találatot a kőrösiek – ezúttal a 44. percben. A második játékrészben a MozGo próbálkozott ugyan, főként távoli lövésekkel, de ezek nem jelentettek komoly veszélyt a szigethalmi kapura. Eközben az ellenfél több nagy helyzetet is kialakított, de újabb gól már nem született.
A mérkőzés végén a szigethalmi drukkerek öröme volt a leghangosabb a pálya szélén, de a sportszerűség is megmutatkozott: egy hazai sérült játékos ápolásában az ellenfél is azonnal segített, sőt, le is kísérték a labdarúgót a pályáról – szép fair play pillanat volt ez a meccs során.
A MozGo ezúttal is rövid kispaddal volt kénytelen kiállni, több alapember hiányzott sérülés vagy más ok miatt, ami szintén befolyásolta a mérkőzés alakulását. A nézőszámra azonban ez sem volt hatással: ismét sokan látogattak ki a pálya szélére, a hangulat jó volt, a Tímár Ház által működtetett büfé pedig ezúttal is népszerűnek bizonyult – különösen a perecek fogytak jól.
Büszkék vagyunk rátok: országos 7. helyezést ért el a Kossuth Iskola tornacsapata!
2025 április 5-én Turán rendezték meg a Torna Diákolimpia országos döntőjét, ahol iskolánk I. korcsoportos csapata fantasztikus teljesítménnyel a 7. helyet szerezte meg. Ez az eredmény önmagában is hatalmas büszkeség, de még különlegesebbé teszi, hogy a lányok egy ilyen rangos versenyen vehettek részt, és minden tőlük telhetőt beleadtak.
A csapat tagjai:
Csorba Melánia (3. a)
Kulcsár Bianka (2. c)
Sándor Hanna (3. a)
Szabó Lilla (2. a)
Szabó Lola (2. a)
Tóth Zoé (3. a)
Felkészítő pedagógusok: Gutásné Dandi Szilvia és Kovács-Antal Adél, akik odaadó munkájukkal és támogatásukkal segítették a csapatot ebben a kivételes eredményben.
A 12 csapatot felvonultató döntőben elért VII. helyezés kiválóan mutatja, hogy a kitartás, eltökéltség és kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. Az, hogy eljutottak az országos döntőig, már önmagában is óriási eredmény – és egyben egy ígéretes kezdet is!
Szívből gratulálunk minden versenyző diáknak és a felkészítőknek!
Csodás eredmény! Gratulálunk!
Szabóné Pálhegyi Krisztina