Magyarországon ismeretlen eredetű pénzből az egykori cégvezető vásárolta meg a gyárat, és így megalakulhatott a Tungsram Kft.
A kormány felkarolta az 1896-ban alapított céget, és vele stratégiai partnerszerződést írt alá. A Tungsram kétségtelenül patinás cég volt, hiszen huszonkét országban európai márkaként még a világpiac meghódítására is készült. A magyar kormány több mint ötszázmillió forinttal támogatta a Tungsram csoportot, mely évről évre sajnos veszteséges volt.
A Tungsram a magyar kormányt azzal hitegette, hogy képes a modernizációra, majd ezt követően bejelentette mintegy ezerhatszáz ember elbocsátását is. A cég a magyar állam támogatását élvező nagykanizsai üveggyárban viszont úgy állította le a termelést, hogy a kemencék folyékony üveggel voltak betöltve.
A Tungsram termékkínálata azonban idővel annyira elavult, hogy az eladhatatlanná vált. 2020-ban viszont a magyar állam négymillió dollárt adott volna arra, hogy építsen a vállalat gyárat a Közel-Keleten.
A Tungsram dolgozói szakszervezete a továbblépés lehetőségét abban látta, hogy a termelési struktúrát kell átalakítani, és a világítástechnikába bevonták még a repülőgép karbantartást is.
Időközben a cég külföldi tulajdonba került, személy szerint Jörg Bauer tulajdonába, akinek a magyar kormány is hitt, és így elképesztő összegeket adott az Orbán-kormány a Tungsramnak. Majd százhúsz millió eurót és húszmilliárd forintot adott a magyar állam az Exim Bankon keresztül, több lépcsőben. Ezzel párhuzamosan hatvanhat milliárd forint jelzálogot jegyeztetett be a cégcsoport vagyonára.
A Tungsram-csoportnak a szakértők szerint tetemes vagyona volt, mely fedezte az óriási állami hiteleket. A csődeljárás tavaly májusban kezdődött el, és hét hónappal később pedig felszámolásba ment át.
Idén nyáron felszámolásra került a vagyongyűjtő leányvállalat, azaz a Tungsram Ingatlan Kft is. Ez komoly veszteség volt a cégre nézve, hiszen eszközeinek értéke félmilliárd forinttal csökkent.
A Tungsramnak több telephelye volt, Győrött, Vácon, és két budapesti, melyeknek területe együttesen több mint tízezer négyzetméter volt, a gyártócsarnokokkal és az irodaépületekkel együtt.
Nyitott kérdés az, hogy mi történik a Tungsram-csoport központi, budapesti illetőségű, Váci úti ingatlanával, amely máig a Tungsram fő cégének, a Tungsram Operations Kft tulajdona.
Nagy kérdés az, hogy az ismert márkanevű cég hogyan fogja végezni, és ki lesz a végleges tulajdonosa. Mindenesetre a Tungsram olyan vezető cége volt Magyarországnak, melynek sorsa nem közömbös az állam szempontjából sem.
A Tungsram-csoport sorsa a magyar gazdaságban iránymutató lehet. Ha a cég fennmarad, az elősegíti a magyar gazdaság fejlődését, ha nem, akkor óriási seb fog tátongani a magyar gazdaság testén.
Sajnálatos módon a Tungsram-csoport vagyonát többszáz millió forintnyi helyi adó terheli, mely jogilag lehetőséget ad a jelzálog-jog bejegyzésére is.
A helyzet tehát kritikus, a magyar gazdaság egyik vezető cége a megszűnés küszöbén áll, és nem lehet elintézni a Tungsram haláltusáját azzal, hogy az izzó sors, mert a Tungsram kiesése a magyar gazdaságra beláthatatlan következménnyel járna.
Máig nem derült az ki, hogy a Tungsramot melyik befektető-csoport fogja megmenteni, de úgy tűnik, hogy a Trinec Property Kft mögött még nem lehet nevesíteni azt, hogy melyik pénzügyi csoport mozgatja.
Ez a cég volt az, mely a Dunaferr megszerzésére is pályázott, és tulajdonképpen szakmai körök szerint jó helyre kerülne a Tungsram is.
ábrahám