booked.net

Hírdetés

Remekelő harcosok_ Fényes érmek, példás helytállás, két verseny beszámolója

2013. oktober 30., szerda 21:48

XIII. Nagykun Kupa, Nemzetközi Karate Verseny, Karcag 2013. 10. 26. -  13. alkalommal került megrendezésre Karcagon a Nagykun kupa, mely egyben nemzetközi karate verseny is volt, mind formagyakorlat, mind pedig küzdelem versenyszámban. Több, mint 300 versenyző gyűlt össze a nevezéseket leadó mintegy 40 klubból, ahol a Harcosok Klubja Nagykőrös 6 versenyzője is tatamira állt.harc1Sajnos az eddigi évekhez hasonlóan a bíráskodás most is hagyott kívánni valót maga után, nagyon sok volt a szabálytalan technikai végrehajtás, amit tévesen ítéltek meg a bírák. Elsőként Kiss Vivien junior nehézsúlyban állt tatamira. Sajnos már itt beigazolódni látszottak az előző évek tapasztalatai, amikor is Vivi ellenfelei, akik 20-30 kilóval is nehezebbek voltak nála, folyamatosan ütötték a kőrösi lány fejét büntetlenül. Vivien ezek ellenére is szépen küzdött és helyt állt, amit kapott, azokat vissza is adta; így végül kiharcolva magának a III. helyet, állhatott dobogóra. Tóth Csenge, Pataki Noel és Farkas Csaba mindhárman serdülő korcsoportban versenyeztek. Sajnos náluk is érezhető volt a bírok rutintalansága, hiszen Csengét szó szerint fejvédők keresztül lerúgták (szabálytalan technika-csak érintéssel támadható a fej serdülőknél), így Csenge nem tudta folytatni a küzdelmet 100%-san. Pataki Noel a kisméretű küzdőtéren (5x5m) sajnos nem találta helyét (küzdőtér 8x8m!), mindig kilépett, a bírók folyamatosan figyelmeztették. Farkas Csaba pedig szintén a kis küzdőtér áldozatává vált, ahol a bírók folyamatosan figyelmeztették, így nem tudott az ellenfélre koncentrálni kellőképpen. Így Csenge, Noel és Csaba a legjobb 8-ban zárták a napot.harc2Tajti Bianka szintén serdülő kategóriában versenyzett. A könnyűnek gondolt sorsolás feladta a leckét, hiszen a bírók majdnem kikapatták Biankát már az első küzdelemben, ahol 5 tisztán bevitt fejrúgásból semmit nem adtak meg. Sajnos ez jellemezte a küzdelmeit Biankának aznap, hogy a bírók mindent félreláttak. Ez történt a döntőben is, ahol a mindig megvert ellenfélnek megadtak egy blokkolt fejrúgást 5mp-cel a küzdelem vége előtt. Így Bianka a II. helyen végzett. A nap végére, este 6 után került sor a gyerek I. kategóriás első knock down versenyes Kiss Hajnalkára, aki birka türelemmel várta egész nap, hogy küzdőtérre szólítsák. Meg is lett az eredmény, hisz Hajni első ellenfelét 2 pontot érő fejrúgással búcsúztatta. Második ellenfelét 4 percen keresztül hajtva utasította maga mögé. A döntőben pedig a hosszabbításban ütötte ki ellenfelét, így aznap Hajni pályafutása első aranyérmét vehette át! Gratulálunk az érmeseknek és a többi versenyzőnek is! További sok sikert kívánunk!  harc3HARCOSOK KLUBJA 8. állomás BUDAPEST Vasas Csarnok- Immáron 2013-ban 8. alkalommal került megrendezésre a Harcosok Klubja elnevezésű Harcművészeti Gála és MMA, K1, valamint ezen állomáson Kyokushin Super Fight-ok is szorítóban bemutatkoztak.  Nagykőrösről KHIRER ALEX (felkészítő edző: sensei Ábrahám edit 4. danos mester) volt érdekelt (Harcosok Klubja Nagykőrös harcosa), aki Fehér Levente (felkészítő edző: sempai Magna Gergő 1. danos mester) szolnoki Full Contatct Team versenyzőjével állt szorítók közé.  harc6A két fiatal sportoló nagyon felkészült a bemutató küzdelemre, ahol 3x2 percben mutatták meg a Kyokushin karate szépségét, küzdelmi stílusát. A két percek között 1 perc pihenője volt a fiúknak, hogy kifújják magukat a következő menetig. Nagyon szépen küzdve végig a 6 percet, a pontozóknál Alex vezetett. Sajnos, mivel Levente alacsonyabb volt, mint Alex, így egy-két ütés felcsúszott a szolnoki versenyzőnek, így Alexet többször figyelmeztette a bíró. Végül ezek meglátszottak a pontozáskor, mert a szolnoki fiút hozta ki a vezető bíró. A két fiatalt látva, ahogy küzdöttek a ringben, mint a „nagyok”, nagyon jót tett a hazai Kyokushin karaténak, hogy egy ilyen színvonalas gála keretein belül mutathatták meg a versenyzők a sportáguk szépségét. Nagy gratulációnkat küldjük és további sok szép kupát kívánunk nekik pályafutásuk során!    

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva