„ Jó örvendezéssel „ véget ért nyársapáti résztvevőkkel a Ponty velem elnevezésű táborozás a Balatonon. Pályázat útján nyertük az Erzsébet pályázaton.10 iskolás gyermek vett részt rajta
Nyársapátról. Ragyogó idő volt végig, tematikus foglalkozások voltak, jól érezték a gyerekek magukat. Minden este éjfélig horgászatot rendeztek. Nappal sport és tematikus foglalkozás volt a résztvevők számára. A bátorság próbán Nyársapát 2. helyezést ért el 40 induló csapatból.
A tábor létszáma 1100 fő volt, ebből a horgásztábor 30 fős. Az utolsó napon, horgász versen volt mind a harminc horgásznak. Az első helyezést a legnagyobb halfogás díját egy 3,1 kg-os amurral Koncz Márió nyerte, és szintén ő volt az, aki a legtöbb halat is kifogta a versenyen. Minden versenyző nyert díjakat. Kitűnő volt az ellátás, étkezés.
A táborozás költsége 5 napra 2000.- Ft/fő volt. A szülők nevében köszönöm a Nyársapát önkormányzatának az utazás költségeinek átvállalását. Jövőre is megyünk, ha lehet.
Ujszászi Sándor, a csoport vezetője