booked.net

Hírdetés

Bundabotrányban is szereplő új edzője van a Kinizsi TLFC-nek

2014. március 29., szombat 13:20

Edzőt cserélt a Pest megyei I.
Edzőt cserélt a Pest megyei I. osztályban játszó Nagykőrösi Kinizsi labdarúgó csapata. A Halásztelek ellen hazai pályán elszenvedett vereség után jelentették be, hogy a klub megválik Szabó Tibortól, utódja az a Vízteleki János, aki legutóbb a Bács-Kiskun megyei bajnokság első osztályában második helyre navigálta a Hetényegyháza gárdáját, korábban pedig a Maglódból csinált az NB III- ban ezüstérmes csapatot.A Vasárnapi Hírek internetes oldalán az új edzőről ezt írják:   „ Néhány hete a rangado.hu internetes portálnak nyilatkozva a korábbi solti edző, Vízteleki János elismerte, hogy az ügyészség őt hozta összefüggésbe az üggyel, miután lehallgatták az akkor a ladánybeneieket erősítő Lázár Mátyással folytatott telefonhívását. Vízteleki szerint a nyomozók félreértették a beszélgetést, nem volt szó manipulációról, csupán viccelődtek, ugratták egymást. A korábban az NB I-ben is megfordult Lázár, akit a magyarországi bundaügy egyik kulcsfigurájának tartanak, 2011 júniusa óta előzetes letartóztatásban van a két éve szintén Ladánybenén játszó Kenesei Zoltánnal együtt. Vízteleki viszont nem jutott a bundabotránnyal szintén összefüggésbe hozott vezetőedző, Aczél Zoltán sorsára, vagyis nem tiltották el a munkától, jelenleg a szintén megye I-es Hetényegyházi SC-t irányítja. „ a cikk 2013. március 03.-án született, reméljük azóta kiegyenesedett minden…. LŐVE

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva