
Jótékonysági sportvacsorát szerveznek a judosok, a díszvendég Ungvári Miklós lesz
A Kőrös Judo egyik szervezője keresett meg kérésével, mely szerint az itt látható rendezvényplakátnak biztosítsak minél nagyobb nyilvánosságot annak érdekében, hogy rendezvényük, a jótékonysági sportvacsora eredményes legyen.
A Kőrös Judo egyik szervezője keresett meg kérésével, mely szerint az itt látható rendezvényplakátnak biztosítsak minél nagyobb nyilvánosságot annak érdekében, hogy rendezvényük, a jótékonysági sportvacsora eredményes legyen.„ Mi szülők összefogtunk, és végső elkeseredésünkben már elhatároztuk, hogy a föld alól is pénzt szerzünk az egyesület számára. Megszervezzük az Első Nagykőrösi Jótékonysági Sportvacsorát. Ezzel arra gondoltunk, hogyha óvodák, iskolák is bevételhez jutnak, akkor mi miért ne? Tavaly nagyon jó hangulatban és közel 100 fővel jól sikerült az egyesület Gyereknapja a Pálfájában, de ebből bevételünk úgymond nem volt. Ezzel szemben, ha mi is szervezünk egy vacsorát, az még el is indíthat valamit. A CÉL: tatami szőnyeg vásárlása, hogy Nagykőrösön is lehessen versenyt rendezni. Ha van verseny, az egy biztosabb alap az egyesületnek, és akkor lesz pénz buszra, judo ruhára, táborra, stb. Sajnos ezek a hétvégék, amikor versenyekre utazunk, igen megviselik a családi kasszákat, nem beszélve a versenyruha áráról, ami mintegy 40 000 Ft. Ezt egyik szülő sem tudja finanszírozni.
Márpedig a válogatottba kerülés mindjárt két ruhát ír elő. Ha lehetne verseny, az kb 3-400 gyermeket jelent, plusz kísérők. Nem tudok olyan városi sportrendezvényt, ami ennyi sportolót vonzana ide. Ez a városnak is jó lehet. A vacsora jegy mellett Támogató jegyeket is árulunk, amikhez a város bizonyos üzleteiben hozzá lehet jutni, és tombola ajándékkal is támogattak már szép számmal a helyi üzletek és vállalkozók. Bízunk ebben a vacsorában, mert már nincs más lehetőségünk, és bízunk abban is, hogy szép számmal leszünk a jeles napon. Ki tudja? Lehet, hogy pár év múlva a Sportvacsora is olyan nagy rendezvény lesz, mint a Tűzoltó bál. „ írja az egyik főszervező szülő
HH

Kapcsolódó hírek
HETI SPORT - Diákolimpiai sikerek! A Nagykőrösi tornászok az országos döntőben
Kriszti2025. március 5.
Pest Vármegyei Torna „B” Kategóriás Diákolimpia Döntő – A tehetségek találkozása Nagykőrösön
Kriszti2024. december 18.
Szenzációs sporthétvége: Foci és Judo a MozGo és Kőrös Judo SE rendezésében
Kriszti2024. december 16.
Nagykőrös büszkeségei: Európa-bajnok full contact és országos bajnok judós tehetségek
Kriszti2024. december 3.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.