
JUDO: TOVÁBB VÁRAT MAGÁRA A JÓ BAJNOKI SZERPLÉS
Kiválóan felkészített bomba erős mezőny várta a Kőrös Judo SE diák versenyzőit az év legnagyobb megmérettetésén a diák A és B korcsoport országos bajnokságán Cegléden.
Kiválóan felkészített bomba erős mezőny várta a Kőrös Judo SE diák versenyzőit az év legnagyobb megmérettetésén a diák A és B korcsoport országos bajnokságán Cegléden. A nagykőrösiek közül többen is éremesélyesként léphettek szőnyegre, de ezen a versenyen sem sikerült kimagasló eredményeket elérni.Nyerges Krisztián helyezetlenül végzett. Hetedik helyig jutott az ebben az évben eddig remek eredményeket elérő Godó Zsófia, valamint Farkas Norbert. Ötödik helyezést ért el Gál Erzsébet és Balog Gergely akit viszont ismét dicsérni kell,mivel Ő még mindig jelentős - mintegy öt kilós - súlyhátránnyal indul a legalsó súlycsoportban. Ennek ellenére is remek küzdő szellemmel bronzmeccsig verekedte magát, ahol bírói döntéssel szenvedett vereséget. Ajtai Richárd betegségéből nem gyógyult fel teljesen, de így is vállalta a küzdelmeket. Egy győzelemre futotta erejéből a második mérkőzésén már rosszul lett, vereséget szenvedett, később a bronzmeccsre sem tudta összeszedni magát.
A nagykőrösiek közül egyedül Hajdú Eszter állhatott dobogóra, aki egy súlycsoporttal fentebb indult, de sikerült a bronzérmet megszereznie. Az egyéni versenyeket követően rendezték meg a regionális csapatbajnokságot. A Dél-alföldi régió csapatába Farkas Norbert és Ajtai Richárd, a lányok közt Hajdú Eszter került be. Mindkét csapat a második helyen végzett, így az Ő nyakukba egy bajnoki ezüstérmet is akasztottak. A nap tanulságaként ismét csak megállapítható, hogy ezekben a korcsoportokban már kevés a heti két-három félgőzzel végrehajtott edzés, ennél jóval több és tudatosabb munka kell, ahhoz hogy dobogóra állhassunk a képzett és erős mezőnyben.
KŐRŐS JUDO SE

Kapcsolódó hírek
HETI SPORT - Diákolimpiai sikerek! A Nagykőrösi tornászok az országos döntőben
Kriszti2025. március 5.
Pest Vármegyei Torna „B” Kategóriás Diákolimpia Döntő – A tehetségek találkozása Nagykőrösön
Kriszti2024. december 18.
Szenzációs sporthétvége: Foci és Judo a MozGo és Kőrös Judo SE rendezésében
Kriszti2024. december 16.
Nagykőrös büszkeségei: Európa-bajnok full contact és országos bajnok judós tehetségek
Kriszti2024. december 3.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.