A poszt 2018. február 1-jén került fel, néhány hónappal azután, hogy Sohajda Márk 2017 nyarán átvette a legendás Kinizsi vezetését. Az oldal akkor még természetesen nem MozGo néven futott, hanem a Kinizsi felülete volt, ám a kókai Roma-Gól sportegyesületté alakítása után a MozGo örökölte meg. Vélelmezhetően – médiatanulmányaiból következtetve – az oldalra Sohajda Márk írta és helyezte fel a bejegyzéseket, hacsak a Kinizsinek nem volt külön médiareferens alkalmazottja is. Ez így túlzásnak tűnhet, de az említett bejegyzés és a hozzá csatolt fényképek láttán, még ez is elképzelhető.
Sohajdáék – a poszt szerint – azon a véleményen voltak, hogy klubház hiányában a központi iroda kialakítása kardinális kérdés, „mivel ennek a megléte nélkülözhetetlen a mai kornak megfelelő modern sportok profi vezetéséhez”.
Arra is választ kaphatunk, hogy miért kellett a Nagykőrösi Kinizsinek irodát kialakítani Kecskeméten és miért nem volt jó az az épület, amelyben évtizedeken keresztül intézték a csapat ügyeit. „A 2017/2018-as sportfejlesztési program megvalósításának munkafolyamatai, tárgyalásai már itt zajlanak, amelyekről már a napokban további információkat, megvalósuló projekteket fogunk bemutatni. A Nagykőrösi Kinizsi FC a 2018-as évben reményeink szerint mind sportszakmailag, mind fejlesztésekben egyedülálló fejlődésen fog átesni. Hamarosan jelentkezünk további régóta várt ’meglepetésekkel’!”
Nos, a „meglepetés” ismert, Sohajda Márk fideszes képviselő „profizmusának” eredménye a mai napig sújtja Nagykőrös sportéletét. A „megvalósuló projektekről” és „egyedülálló fejlődésről” való hantázás után a totális csőd és bukás érte el a nagykőrösi labdarúgást, amit most próbálnak újraéleszteni, többek között éppen Sohajda Márk részvételével…
A bejegyzéshez csatolt fényképeket látva sokakban merült fel a kérdés, hogy honnan volt ennyi pénzük Sohajdáéknak egy ilyen irodára és valójában miért volt erre szükség?
Ezt már akkor feltették többen is, kiegészítve azzal, hogy a Nagykőrösi Kinizsinek miért Kecskeméten alakítanak ki egy luxusirodát, miért erre és miért nem a focista gyerekekre költik a támogatók pénzét? Mert vélelmezhetően ez is tao-támogatásból, azaz a felajánlást tevő vállalkozók, cégek be nem fizetett adójából van, ami közpénznek tekinthető.
A fényképeken látható, hogy még 2019-es árakkal számolva is több százezer (millió?) forintot költöttek bútorokra és technikai berendezésekre: irodaasztalok, görgős fotelek, tárgyalóasztal székekkel, monitorok, laptop, digitális fényképezőgép, kamera, nyomtató stb. szolgálhatták Sohajda és társai kényelmét.
Mindezt látva jogos a kérdés, hogy mi lett a bútorok és az informatikai eszközök sorsa? Vagy ez is Kókán kötött ki, ahogy állítólag a kisbusz? Miért hallgat erről Sohajda? Miért falaz neki Körtvélyesi és a helyi Fidesz?
könyvelő