Sőt! Az 1900-as évek elejétől – például a meggy – fokozatosan háttérbe szorult! Ennek az oka az egyre erősebben fertőző gombabetegség, a monília volt.
Voltak olyan esztendők, amikor az ország gyümölcsexportjának csupán 12 %-át adta a kőrösi möggy! Miközben az alma és a barack 20-25 %-ot, a szilva 50 %-ot adott. De a szőlő is jól szerepelt a maga 17-18 %-ával!
Természetes, hogy megfelelő „piac” – és közvetítő kereskedők – nélkül nem lettek volna ilyen tetszetős eredmények! Ezekről elmondhatjuk: egyben lenyűgözők is!
Tehát a piac kulcskérdés volt a város mezőgazdasága, kertkultúrája szempontjából.
Ki ne tudná, hogy mióta az emberi munka eredményeként előállított bármi, ami egyéni – társadalmi – igények kielégítését szolgálva áruként funkcionált, annak cseréjére is sor került. Az is hosszú történet, hogy milyen úton-módon alakult ki, és jött létre a szervezett árucsere helyszíneként a piac, illetve annak nagyobb testvére a vásár.
Bizonyos, hogy Nagykőrös mezővárosnak a régmúltból eredeztethetően volt piaca. Mi több, királyi vásártartási joggal is rendelkezett!
Erről bővebben a „Nagykőrösi Kalendárium 2011”- ben olvasható dr. Szabó Attila tanulmánya.
Ami a kőrösi piacot illeti, emberemlékezet óta, a ’40-es évek közepéig a városközpont beépítetlen térségeiben működött. Hasonlóan más városokhoz, ahol a mindenki számára könnyen megközelíthető középponti téren kialakított piactéren –„markt platzon” – lehetett adni-venni különféle portékát. Ám a piacnak fontos szerepe volt, mint a lakosok találkahelye, ahol véleményt cserélhettek helyi és országos ügyekről.
Nálunk a piacokat a városháza előtti tértől a Biczó-patikáig tartották. Az első, 1735-ben készült várostérkép is utal a piac meglétére. Feltételezhető, hogy kezdetben nem valami ideális körülmények között működött. Mondhatni évszázados fejlődés – és Dezső Kázmér polgármester – eredményként alakult ki a ’20-as évek végére az a piackép, ami számos, korabeli képeslapon látható.
A terület nagyobb részen bazalt kockakővel volt burkolva. Ahova nem jutott bazalt, – például a Deák-tértől a Biczó-patikáig – ott élére állított, Kőrösön készült téglából készült burkolaton folyt az árucsere. A burkolatkészítés nem ment máról-holnapra, ám a XX. század elején már lovaskocsival is jól megközelíthető volt a helyszín.
A hét három napján – kedd, péntek és vasárnap – voltak a „heti piacok”, ahol a városban megtermelt valamennyi gyümölcs és zöldségféle mellett tejtermék és baromfifélék is teljes választékban voltak kaphatók, az erre kijelölt „baromfi-piacon”.
A napi piac számára ugyanitt, de kisebb terület volt kijelölve, ahol a különböző portékát kínáló árusok – kofák – helyét, a városi tanács többször is rendeletileg szabályozta. Ám Dezső Kázmér még többet, jobbat akart! A Hírlap 1928. július 31-i számában kifejtette a piaci vásárcsarnok szükségességét. Hangsúlyozta, annak ellenére, hogy a városban valamennyi zöldségféle, és gyümölcs nagy mennyiségben megterem, a választék gazdag, friss árut alig lehet kapni a piacon, mert nincs megfelelő hely a „kicsinyben” vásárolóknak. Ráadásul az itteni árak hasonlóak a fővárosiakéhoz. Vagyis indokolatlanul magasak!
A cikk ezzel fejeződik be: ”Ezen csarnok felállítása nemcsak a fogyasztó, hanem a termelő társadalomra is nagy előnyt jelentene. Jelentékenyen emelné az értékesítési lehetőségeket, ami különösen a szállításra alkalmatlan, érett gyümölcsnél bírna nagy fontossággal. Ami pedig a csarnok elkészítését illeti, azt hiszem, a Gazdasági Egyesület Értékesítő Szövetkezete tudná legkönnyebben, praktikusan, és a célnak legjobban megoldani.”
Az elképzelés szerint a csarnokot tervező-építő vállalkozók, a későbbiekben megállapított ideig maguk üzemeltetnék a csarnokot. A beszedett helypénz őket illetné. Annak ellentételeként, hogy sem a tervezéséért, sem az építésért nem nyújtanak be számlát a városnak.
Az évek múlásával ez az elképzelés is elvetélt ötletnek bizonyult. Az iratokban csak halvány utalás olvasható a sorok között, hogy a város sokallta a Deák-térre megálmodott csarnok tíz évre saccolt, ingyenes használatát.
A piaccal éppen tíz év múlva, 1938 végén foglalkozott újra a város – mint ahogy a Híradóban olvasható volt – „a mezőgazdasági bizottság és a gazdatársadalom óhajára”. Ennek következményeként 1939 júliusában döntöttek a piactér rendezéséről. Az érdekelteknek bemutatott helyszínrajz a város tanácsa részéről is támogatott, racionális elrendezést mutat. Mire beköszöntött az ősz, a piacokat az új rend szerint tartották.
(Megjegyzendő, hogy a vásárok helyéül még a XIX. század elején a város déli szélén, a református és a katolikus temető közötti, a téglagyárig húzódó legelőt jelölték ki. Ezt őrzi a „Vásárszél-utca” név, és az ott felépült „Cédulaház”, – ma gyülekezeti otthon – ahol a vásárok adminisztrációs ügyeit intézték. Mikor 1940-ben megkezdődött a tüzérlaktanya építése, kiköltöztették az Alsójárási gulyalegelőre. Ma is ott tartják a havi vásárokat.)

Érdekes riport olvasható a Híradó 1939. szeptember 17-i számában, ami jól mutatja a két város piaca, és gyümölcskereskedelme közötti különbséget.
„Villanyfényárban úszik a ceglédi piac” – olvasható a lapban.  Mivel nincs akkora hagyománya a gyümölcspiacnak, mint Kőrösön, a piacra szánt terület itt sokkal kisebb. Csak a katolikus templom mögötti téren lehet árulni. Állandóan cserélődnek a termelők. Aki eladta, pakol, és jön helyette más. Így még éjszaka is folyik a kereskedés.”
Szerző –„kozána” – hangsúlyozza, hogy itt nincs talyiga, ami a kőrösinek egyik jellemzője. A „Csemei kisvasút” hajnaltól délutánig hozza a termelők áruit, melyek nagy kasokba vannak csomagolva.   
A kőrösi piac elhelyezése csak 1958-ban került újra terítékre. A városi Tanács VB. január 16-án elfogadta a piac áthelyezésének részletes tervét. E szerint a Kálvin-térről a szalma-széna vásárteret kihelyezik a laktanya előtti területre, a Kecskeméti út és a temető közé. A piac a Kálvin- térre került. A tervezetet a következő tanácsülés, vita után elfogadta. A már kialakított területről a Pest Megyei Hírlap mutációja – Nagykőrösi Híradó – 1958. október 8-i számában fényképet is közöl a piacról, mint „Nagykőrös büszkesége”.
Miután a piac tervezett kitelepítése megtörtént, a városközpont hétköznapjai csendesek lettek.
Ebben fontos szerepe volt a politikának: ahogy folyamatosan felszámolták a városban és városkörüli kisgazdaságok működését! Valamint a „szocialista mezőgazdaság” erőltetésével megszűntek – tönkrementek! – a hagyományos szőlőterületek: Tormás, Bánom, Zsíros, Temető-hegy, Esed, Kálmán-hegy, Hosszúhát, Bokros, Tázerdő, Szurdok, Pöcök, Lencsés, stb. Alig volt piacra szánt áru!
A ’70-es években kezdődött, a húsz-harminc éve felhagyott szőlős területeken a „zártkertek” kialakítása. Általában 600 négyszögöles területek kimérésével-kiosztásával átmenetileg visszaállt a korábbi, a kiskertekben szorgoskodók munkakedve. Ez meglátszott a piaci felhozatalon is! Mind mennyiségben, mind minőségben. De újra jutott exportra is!  
Az eltelt évtizedek során az a népesség is kiöregedett, elfogyott! A terület újra „ebek harmincadjára” került. Úgy tűnik végérvényesen…
Visszatérve a piacra, Dezső Kázmér 1928-ban közzé tett „csarnok-terve” 2018-ban valósult meg! A Kálvin-téren acélszerkezetű csarnok épült. Sokak szerint nem odavaló az egyébként esztétikus csarnok! De meg lehet szokni, éppúgy, mint Czira Szabolcsot…
Utóbbit sokkal nehezebben!

Tóth Barna