booked.net

Hírdetés

Miből törleszti Sohajda a csődbe vitt Kinizsi NAV-tartozását?

2020. november 4., szerda 13:24

Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta múlt héten a Világgazdaság című lap. A cikk szerint a behajthatatlan állomány több mint felét magánszemélyek halmozták fel. 2019. december 31-én több mint 1 millió 130 ezer adózónak volt hátraléka, ezen belül a működő gazdálkodók száma 4335-tel nőtt, a többi kategóriában kevesebb volt a hátralékos. A NAV hátralékállománya 1172 milliárd forintot tett ki, ennek 70 százaléka nem működő vállalkozáshoz kapcsolódott.

A nagykőrösi sportéletet ismerők a fenti számokat olvasva, nyilván felteszik a kérdést: a Nagykőrösi Kinizsi NAV-tartozása is a behajthatatlanná nyilvánított tartozások statisztikai számait fogja a későbbiekben növelni?
Több alkalommal is írtunk róla, hogy a Sohajda Márk fideszes önkormányzati képviselő által vezetett Nagykőrösi Kinizsi nem számolt el a kapott TAO-támogatásokkal, amely révén mintegy 57 millió forintos tartozást halmozott fel a magyar állam költségvetése, illetve az országos szövetség felé. Korábban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közölte: a tartozás behajtását átadta a NAV-nak.
 

Ám a Sohajda-féle Kinizsi nem csak az MLSZ felé tartozik 33 millió forinttal, a röplabda szövetség is visszakövetel tőlük 23,8 millió forintot, ugyancsak a TAO-támogatásból. Hogy ez az utóbbi tétel átkerült-e már a NAV-hoz, egyelőre nem ismert. A városvezetés a labdarúgó pénzek ügyében Sohajdát védve az előző elnök Rónaszéki Lajosra mutogat/mutogatott, addig a röplabda esetében már nem tehetik meg, hiszen a szakosztályt maga Sohajda Márk és társa hozta létre.

Azokban, akik ismerik a nagykőrösi viszonyokat, nem csoda, ha felmerült, hogy a röplabda okán mire lehetett az elmúlt három évben elkölteni tárgyi eszköz beruházás jogcímen kis híján 30 millió forintot, utánpótlás-nevelés jogcímen több mint 81 millió forintot, versenyeztetés jogcímen pedig több mint 2 millió forintot úgy, hogy a klub azóta már nem működő honlapja szerint összesen csak 39 igazolt röplabda játékosuk van és bajnokságban sem szerepelnek.

A Világgazdaság cikke nélkül is jogos lehet a kérdés: ha a Kinizsi nem indul egy bajnokságban sem, illetve igazolt, tagdíjfizető játékosai nincsenek, akkor miként akarja teljesíteni kötelezettségét a NAV felé? Ugyanis így semmiféle bevétele (jegy, tagdíj) nincs. Vagy létezik olyan vállalkozó, aki egy, már csak papíron létező egyesületnek szponzori pénzt ad, amit egyből inkasszóz az adóhatóság? Amikor Sohajda a Kinizsi képviseletében a NAV-nál aláírta a 33 millió forint részlettörlesztését - mint ismeretes, erre volt szükség ahhoz, hogy az új klubházra megítélt 200 millió forint TAO-támogatás fennmaradó részét az MLSZ továbbra is utalja -, akkor már tudatában volt annak, hogy a Kinizsi nem indulhat a bajnokságban? Mert ez azt is jelenti, hogy már akkor tudta, nem lesz képes teljesíteni a vállalását. Ez viszont már akár arra is okot adhat, hogy az illetékesek fellapozzák a Büntető törvénykönyvet a 373-as szakasznál, amelynek első pontja kimondja: „aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el”.

Fotó: Sohajda Márk, Czira Szabolcs, Veszprémi Zsolt. Fotó forrása: Nagykőrösi Kinizsi Facebook-oldal / Lovas Fülöp

könyvelő

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva