NAVi hírek
Miből törleszti Sohajda a csődbe vitt Kinizsi NAV-tartozását?
Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta múlt héten a Világgazdaság című lap. A cikk szerint a behajthatatlan állomány több mint felét magánszemélyek halmozták fel. 2019. december 31-én több mint 1 millió 130 ezer adózónak volt hátraléka, ezen belül a működő gazdálkodók száma 4335-tel nőtt, a többi kategóriában kevesebb volt a hátralékos. A NAV hátralékállománya 1172 milliárd forintot tett ki, ennek 70 százaléka nem működő vállalkozáshoz kapcsolódott.
Bűn és bűnhődés?
Olvasom az újságokban, hogy ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget. Erre már én is felkaptam a fejem, hiszen nemrég nevezték ki – nyilván Orbán Viktor miniszterelnök jóváhagyásával – Lázár János volt kancelláriaminisztert a tenisz szövetség elnökévé azzal, hogy hozza rendbe a szövetség anyagi gondjait. Még a szintén fideszes Szűcs Lajos országgyűlési képviselő elnöksége alatt hogy-hogy nem 3,5 milliárd forint hiány keletkezett a szervezetnél.
Csatornapénz kifizetéséről nem döntött a Fidesz, csak a Kinizsinek ad közel 150 millió forintot!
„Az egyesület úszik az adóságban. Az első csapat épp feloszlott. Mégis vadonatúj klubház épül a pálya mellett önkormányzati támogatással. Az új klubház 620 m2 lesz, és az öltözők mellett helyet kap benne egy sportbüfé és konferenciaterem is.
Egy évvel ezelőtt foglalta le a strandot a NAV
Egy évvel ezelőtt foglalta le a nagykőrösi strandot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a tulajdonos elleni végrehajtási eljárásban. Azóta is üresen áll, semmiféle hivatalos tájékoztatás nem jelent meg az épülettel kapcsolatban, és a városvezetés sem foglalkozik vele.
APRÓSÁGOK
Mottó: Nincsenek NAGY DOLGOK! – Kisemberek vannak..
László Ferenc: Meg kell akadályozni, hogy ingatlan-spekulánsoké legyen a strand!
A Nagykőrösi Arany János Kulturális Központban tartotta ez évi utolsó fogadóóráját László Ferenc MSZP-s képviselő, amelyre meginvitálta a sajtó képviselőit is.
Lefoglalta a NAV a nagykőrösi strandot
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tulajdonos elleni végrehajtási eljárásban lefoglalta a nagykőrösi strandot.
Döbbenetes adótartozások
A NAV a közelmúltban hozta nyilvánosságra a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező nem magánszemély adózók június 30-i állapotnak megfelelő listáját.
A NAV hajtja be a szemétszállítási díjakat Nagykőrösön
Továbbra is nagyon sokan tartoznak a nagykőrösi vagyonkezelőnek.NAV: Érkeznek a bevallási ajánlatok
Április 30-áig mintegy 77 ezer fővárosi és Pest megyei magánszemély kapja kézhez személyes bevallási ajánlatát a NAV-tól.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.