TAOi hírek
„S. Márk! Ön bort iszik vizet prédikál!” –
Fenti címen kezdődik az a sokak által olvasott bejegyzés, amely az elmúlt héten jelent meg egy bizonyos „Kecske rajongói oldal” névre keresztelt Facebook-oldalon. Az oldal gazdája szerkesztőségünk előtt ismeretlen, az viszont sokat elárul, hogy az egyik fényképen egy EU-Építő emblémás pólóban álló férfi látható. Ráadásul a poszt megosztói között is több olyan fiatalember van, akinek munkahelyként az EU-Építő van feltüntetve.
Sohajdáék tovább csúsznak a lejtőn – már irodája sincs a Kinizsinek
Kiköltözött a Tímárház melletti irodájából a Sohajda Márk fideszes önkormányzati képviselő vezette Nagykőrösi Kinizsi SE. A döntés logikusnak tűnhet, hiszen Sohajda kezei között - bár jogilag még létezik – gyakorlatilag megszűnt az egyesület tevékenysége.
Miből törleszti Sohajda a csődbe vitt Kinizsi NAV-tartozását?
Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta múlt héten a Világgazdaság című lap. A cikk szerint a behajthatatlan állomány több mint felét magánszemélyek halmozták fel. 2019. december 31-én több mint 1 millió 130 ezer adózónak volt hátraléka, ezen belül a működő gazdálkodók száma 4335-tel nőtt, a többi kategóriában kevesebb volt a hátralékos. A NAV hátralékállománya 1172 milliárd forintot tett ki, ennek 70 százaléka nem működő vállalkozáshoz kapcsolódott.
Olvasói levél: Alapítványi egyetemek: Orbán módra - frissen tálalva
Ismerjük a TAO-t, a rezsicsökkentést, a kezük között közpénz-jellegét elvesztett forintjaink tíz- és százmilliárdját, de ismertük Rodolfó mestert is, és m i c s o d a k ü l ö n b s é g ! Ő ugyanis előre megmondta, hogy csak a kezemet figyeljék: mert csalok!
Kinizsi – MozGo: edzőmeccs és sunnyogás
Szombaton, a Pest megyei IV. osztályú labdarúgó bajnokság rajtjára való felkészülés jegyében a MozGo Nagykőrös SE edzőmérkőzést játszott a szintén ebben az osztályban szereplő Jászkarajenői SC-vel.
Sohajda Márk totális csődje: a Nagykőrösi Kinizsi nem indul egy bajnokságban sem
A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2020/2021. évi Pest megyei férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokságok egyes osztályaiban.
Vajon még itt is a foci jár az eszükben???
Legalább is erre utal Horváth Tibor freudi elszólása – „NEM FEJELTÜNK”… A Fidesz frakció Dr. Nagy Lajos jegyzővel (aki ugye pártatlan!) együtt helyezte el a kegyelet virágait a kuláküldözés szobránál. A méltóságteljesnek szánt írás a cím miatt sokkal inkább vált röhejessé, mint méltóvá. Vagy a Fidesz frakciónak minden gondolata a TAO-ügy miatt a focin jár? Nem tudjuk…
Apróságok
Mottó: Nincsenek NAGYDOLGOK! Kisemberek vannak.
Az adótartozások ellenére ömlik a pénz a fideszes kisváros fociklubjához
/HVG-től engedéllyel átvett cikk/
Több tízmilliós tao-támogatás visszafizetésére kötelezték, mégis épülhet közpénzből a Nagykőrösi Kinizsi Sportegyesület klubháza. Az egyesület, a Fidesz és a kormányhoz közel álló üzletemberek, köztük Mészáros Lőrinc üzlettársának az érdekei összemosódnak.
Ahogy a JNE látja a „Kinizsi-ügyet”
A Jobb Nagykőrösért vezetőségét sokszor kérdezték már, hogy mi az álláspontja a Kinizsi ügyében. Éppen ezért az Egyesület a Heti Hírek hasábjain kíván részletes tájékoztatást adni arról, hogy miként értékeli a Kinizsi SE-ben történteket.
Milliós vezetői fizetések TAO-támogatásból a Kinizsinél?
Mint ismeretes, a Sohajda Márk fideszes önkormányzati képviselő által vezetett Nagykőrösi Kinizsi nem csak a Magyar Labdarúgó Szövetség felé tartozik 33 millió forint TAO-pénzzel, de a röplabda szövetség is visszakövetel tőlük 23,8 millió forintot abból a nagykőrösi léptékkel brutális mértékű TAO-támogatásból, amely az utóbbi években folyt be az egyesülethez.
A Röplabda Szövetség közel 24 milliót követel vissza a Kinizsi SE-től!
A Magyar Röplabda Szövetség lapunkat a következőkről tájékoztatta a Nagykőrösi Kinizsi SE számára a röplabdához kapcsolódó megítélt TAO támogatásokkal kapcsolatban:
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.