booked.net

Hírdetés

Méltó és objektív megemlékezés Csemőben

2020. június 11., csütörtök 19:38

Jaj a legyőzötteknek — mondja a régi latin példaszó…
Ennek igazságát újra bebizonyította az a kegyetlenség, mellyel az úgynevezett békeszerződésekben a központi hatalmakkal elbántak – hangzott el Dr. Lakos Roland polgármester megemlékezésének kezdetén.

„Megnyomorították a németet, bolgárt és törököt is. De ha az arányt akarjuk kifejezni, elmondhatjuk, hogy azoknak levágták egy-egy ujját, a magyarnak pedig kezét, lábát” – folytatta beszédét a Polgármester Úr.
Csemőtől már megszokhattuk rendezvényeik, programjaik kapcsán, hogy kéz a kézben jár a hagyományok, a magyarságtudat őrzése az európaisággal. Most sem volt ez másként, mint ahogy a fenti mondat is igazolja. A szomorú eseményről elhangzó ünnepi beszéd nem önkesergés, hanem objektív, más veszteségiről is megemlékező, tényszerű, hangulatkeltés nélküli méltó szónoklat volt.

Néhány gondolat a beszédből, melyet úgy vélem, érdemes mindenkinek meggondolni és tovább gondolni:
- Magyarország számára már az első világháború is valóságos öngyilkosság volt, abban csak veszíthetett és semmit sem nyerhetett, mert a monarchia minden területnövekedése a magyarság súlyának csökkentését jelentette volna.
- A trianoni békeszerződés 161-dik, úgynevezett szégyenszakasza „a Szövetséges és Társult Kormányokra, valamint polgáraikra Magyarország és a többi központi hatalom támadása kényszeritette rá a háborút és mint veszteségek és károk okozói jóvátétellel tartoznak.”
- A magyarság 100 éve emlékezik, 100 éve őrzi és vállalja büszkén magyarságát, múltját, hagyományait, az elszakított területeken élő magyarokkal való rokonságát.
- Magyarország 1918-ban, majd 400 év után visszanyerte függetlenségét, ez megmaradt.
- Trianon tragédiája máig feldolgozhatatlan nyomot hagyott a magyarság lelkében, eszmék és téveszmék születtek, hogy miért kellett ennek így lennie. Trianon megtörtént! A magyar nemzet soha nem fogja ezt az igazságtalan békét elfogadni, de tudomásul kell vennie, mert azon változtatni nem lehet. A nemzetközi jogi szerződések nem járnak le, és nincs titkos záradék.
- Ezért fontos, hogy ma, tisztelt egybegyűltek nemcsak emlékezzünk és gyászoljunk, hanem ünnepeljük azt, hogy a 2010-ben törvénybe foglalták a magyarság államhatárokon feletti összetartozásának tényét.

K.Zs.B.T.

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva