TRIANONi hírek
„Trianon számomra felháborodás, fájdalom, de büszke vagyok arra, hogy megmaradtunk” – Interjú Bicskei Éva rendezővel
A koronavírus-járvány sajnos átírta az egész ország közéletét, így Abony kulturális programjait is. A Trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójának alkalmából több rendezvénnyel is szerette volna körbejárni a témát a város– ahogyan Rékasi Károly Magyar Kultúra Napján tartott Wass Albert estjével. Az eredetileg júniusra tervezett Kárpátia: Magyarnak születtem című dokumentumfilm így augusztus 22-ére csúszott, azonban ez semmit sem vont le az alkotás értékéből. A megjelenteket nem csupán Pető Zsolt polgármester köszöntötte, hanem a vetítésen részt vett a film rendezője és producere, Bicskei Éva is, aki nagyon szívesen válaszolt az alkotás kulisszatitkaival és a fájó történelmi tragédiával kapcsolatos kérdésekre.
Aktuális – Korábban nem volt, aki elvárta a „nagytiszteletű” használatát
„A kollektív bölcsesség az marhaság”! A kollektív hülyeség az valóság...” (Popper Péter)
Trianonra emlékeztünk
A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékeztünk Abonyban a Millenniumi Emlékkertben. A szeszélyes időjárás ellenére szép számmal jelentek meg emberek az eseményen. Először Stummer-Mészáros Bernadett, a Kinizsi Pál Gimnázium történelem szakos tanára és igazgatóhelyettese szólt az emberekhez. Szívhez szóló beszédében kiemelte az intézmény erdélyi kapcsolatait.
Méltó és objektív megemlékezés Csemőben
Jaj a legyőzötteknek — mondja a régi latin példaszó…
Ennek igazságát újra bebizonyította az a kegyetlenség, mellyel az úgynevezett békeszerződésekben a központi hatalmakkal elbántak – hangzott el Dr. Lakos Roland polgármester megemlékezésének kezdetén.Aktuális
„A kollektív bölcsesség az marhaság”! A kollektív hülyeség az valóság...” (Popper Péter)
Füstölgés…: 1920. június 4.
Eredetileg a Trianon évforduló kapcsán semmit nem szándékoztam írni. Azután a rádióban elhangzó nyilatkozatok között hallottam olyanokat, amelyeknek politikai propaganda értékén túl, vajmi kevés köze a valósághoz. Most azok között szemezgetek, amelyek a lélekhez szólnak, de durva torzítást látok bennük. A kormánypárt közleménye az évforduló kapcsán a következő: „A magyarság ereje és összetartása minden válságon átsegít bennünket. Magyarország gazdaságilag, pénzügyileg és kulturálisan is erősödik. A hazai és brüsszeli baloldal épp ezért támadja rendszeresen Magyarországot.”
Nagykőrösön a dolgozóknak nem volt lehetőségük emlékezni…
1920-ban, kerek száz esztendővel ezelőtt, a világtörténelem legvéresebb háborújának befejezése után a szerencsés győztesek Trianonban ítéletet hirdettek ki - darabokra tépték az ezeréves Magyarország testét.
Olvasói levél: Trianonról
Június 4-én lesz 100 éve, hogy a Párizs melletti Trianonban 1920. június 4-én aláírták a Magyarország részére lesújtó békediktátumot. Ezzel az évezredes történelmi Magyarország területének több mint kétharmadát szakították el mai hazánktól.
1990-es évek elején a Fidesz kivonult a trianoni megemlékezésről…
Igen, június 4-ről, azaz a Trianoni Békeszerződés aláírásának századik évfordulójáról van szó, melynek során Magyarország elvesztette területének mintegy kétharmadát.
Arról nem szól a fáma, hogy az úgynevezett Nagy-Magyarországon, mely az Osztrák-Magyar Monarchián belül lényegében egy közigazgatási terület volt, a lakosság kereken ötven százaléka beszélt csak magyarul.Olvasói levél: A legjobb tíz év
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében úgy nyilatkozott, hogy a Trianon óta eltelt száz év legjobb tíz éve az ő országlása idejére esett, azaz a 2010-től 2020-ig terjedő időszakra.
Periszkóp - Trianon, Horthy Miklós kormányzóvá választása, és a II. Világháború
Éppen száz évvel ezelőtt, azaz 1920. március 1-jén a Magyar Nemzetgyűlés Nagybányai Horthy Miklóst nagy többséggel az államfői teendők ideiglenes ellátására Magyarország kormányzójává választotta.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.