Nagykőrös önkormányzata június 24-i ülésén zárt napirendi pontként, a nyilvánosság kizárásával tárgyalta a városi kitüntetésekre érkezett javaslatok elbírálását. Az ott elhangzottak, illetve maga az előterjesztés nem hozható nyilvánosságra, de a meghozott döntés igen.
Lapunk információi szerint ebben az évben az önkormányzat három Pro Urbe Nagykőrös Kitüntető Címet adományoz: dr. Feldmájer Péter, dr. Czira Szabolcs és Papp Elek részére. Úgy tudjuk, hogy míg dr. Feldmájer Péter és Papp Elek kitüntetését az ellenzék támogatásával egyhangúlag fogadta el a testület, addig Czira kitüntetésére csak a Fidesz frakció szavazott igennel.
Bővül a Nagykőrös Város Díszpolgára Kitüntető Címben részesültek névsora is. Információink szerint szintén csak a Fidesz frakció szavazatával kapja meg ezt a címet L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, a parlament kulturális bizottságának alelnöke is.
De ha már a kitüntetéseknél tartunk…
A közelmúltban az Önkormányzati Hírek címlapon közölte, hogy a polgármester feleségét, Cziráné dr. Kőházi-Kis Tímeát, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium igazgatóját a saját iskolája kitüntetésben részesítette, a Bánóczy Endre-díjat vehette át.
A két eset kínosan összecseng, hiszen a polgármester Pro Urbe díjához hasonlóan ő is házon belülről, a saját beosztottjai révén jutott a kitüntetéshez, nem pedig egy objektív, elfogulatlan döntés nyomán… No comment!
könyvelő