Az udvarukban a nagyapjuk már egy éve felszerelt egy palánkot, kopnak a labdák rendesen a betonon. Juli 3 évvel fiatalabb, majdnem akkora, mint Palkó, már ő is játszik. 2 m feletti apjuk nyáron lesz 40 éves, de még aktív, a Budapest bajnokság I. ligájában. Nagy szó ez, mi felnőttek talán még nála is jobban örülünk. Az apja játszott már – Erasmus ösztöndíjasként – a párizsi egyetemi bajnokságon, hét éve pedig a Harvardon, de a MAFC – mint tudjuk – az más! Párizsban minden délután-este, ki hogy ért rá, jött. November volt már, a terembe kényszerültek, amikor egyszer csak előállt egy hölgy, csapatot hirdetek, akik majd az egyetemi bajnokságban játszanak, én vagyok az edző, régóta figyellek titeket. Sokan voltak, 20 játékosra mutatott rá, köztük a fiamra, mint egyedüli fehér bőrűre. Ő azonnal kifogást emelt, mondván, hogy nála sokkal jobbak is kimaradtak. Mire az  edző azzal érvelt, hogy igen, de te voltál az egész mezőnyben az egyetlen, aki nemcsak védekezett, de még szervezte is azt!

Most tavasszal volt 50 éve, hogy a kosárlabdát kedvelő 3./b osztályban négy vegyes csapatos kosárbajnokság szerveződött. Volt az osztályban két lány és egy fiú, aki a városi felnőtt csapatban – Kinizsi, majd Pedagógus – játszott. Emiatt kissé irányított választással állt fel a négy csapat. Utolsónak, de a legjobbat én választottam, mert azóta is együtt vagyunk V. Erikával. Ahogy felejthetetlen barátunk, Lucifer mondta nekem az utolsó találkozásunkkor 2007 őszén: “mi tudtuk, hogy Varga lányt kell elvenni!” A díj egy torta volt, de csináltunk totót is. A Kinizsi udvarán játszottuk a meccseket, komoly érdeklődés mellett, természetesen ott volt a testnevelő tanár úr, kosaras edző, Lucifer is. A nagy sikerre tekintettel, következő évben megismételtük.

Mindkettőt ugyanaz a csapat – hogy melyik már nem emlékszem – nyerte.

Körtvélyesi László