Mert hiába ismersz már évtizedek óta egy embert, nem tudhatod, hogy hogyan fog viselkedni egy számára nehéz helyzetben, a balsorsban, de azt sem, hogy hogyan fog viselkedni a sikereiben.
Hiába ismered egy ember jellemét, sőt még hétköznapi szokásait is, értelmét, tudását, érzelmeit – az ember, mint egyén – mindig titokzatos marad számodra, és persze kiismerhetetlen is.
Néha egészen érthetetlen okokból és alkalomból az illető dühöngeni, őrjöngeni kezd, sérteget téged, veszekszik veled, miközben te meg úgy láttad és gondoltad, hogy ő egy kiegyensúlyozott ember, aki jólétben, biztonságban és szeretetben él, és kitart melletted.
Az ilyen emberek látszólag minden jelentéktelen dolog miatt képesek évtizedes barátságokat felrúgni, mindezt azért, mert ők idegesek és ingerültek.
Látszólag kiegyensúlyozott, mértéktartó emberek egészen különösen reagálnak egy óvatlan megjegyzésedre, vagy félreértett gesztusodra.
Ismét vannak olyanok, akik jódolgukban, minden ok nélkül szervezkedni kezdenek jóakaróik ellen, és még ők vannak megsértődve, megbántva, ha ebbéli tevékenységükben, netalántán véletlenül lelepleződnek.
Az élettelen kő, a lassan fejlődő fa, de még mozgékony kedvenc háziállatod is sokkal jobban kiszámítható, mint a belső szenvedélyekkel, arctalan dühhel megvert, de ugyanakkor komoly ismeretekkel és tudattal rendelkező, s ezáltal mégis kiszámíthatatlan viselkedésre képes ember.
Kedves Olvasó! Éppen ezért tanácsolom Neked, különösen a mai világban, hogy óvakodjál a visszafojtott indulatú, és látszólag barátságos, simulékony, de mégis belsőleg mindig lélekben feszült, önmagában sohasem bízó, és ezért agresszív embertársaidtól.
Nem állítom azt, hogy ezzel el tudod kerülni a mai kor képmutató emberének kiszámíthatatlanságát, de nyugodt szívvel állítom, hogy ha a fentieket betartod, sokkal kevesebb támadás, és ezáltal csalódás fog érni olyan emberek részéről, akik látszólag kiszámíthatóak, és hűnek mutatkoznak irántad.
ábrahám