booked.net

Hírdetés

Sohajdáék tovább csúsznak a lejtőn – már irodája sincs a Kinizsinek

2020. december 9., szerda 15:31

Kiköltözött a Tímárház melletti irodájából a Sohajda Márk fideszes önkormányzati képviselő vezette Nagykőrösi Kinizsi SE. A döntés logikusnak tűnhet, hiszen Sohajda kezei között - bár jogilag még létezik – gyakorlatilag megszűnt az egyesület tevékenysége.

Pedig az Önkormányzati Hírek 2018. július 20-i számában Horváth Tibor a tőle megszokott magyartalan, értelmetlen mondatát megeresztve még a következőt írta: „sokan igényt fogalmaztak meg, hogy szükséges lenne egy központi iroda valahol a városközpontban, és ez most megvalósult”. A cikk apropója az volt, hogy a Kinizsi elnökeként Sohajda Márk „büszkén mutatta a vadonatúj helyiséget” Körtvélyesi Attila alpolgármesternek. Horváth Tibor lelkesedésében még azt is megállapította: „mióta új vezetősége van az egyesületnek, szinte egyik látványos eredmény a másikat követi, csak így tovább!”
Az azóta eltelt időszakot tekintve elmondhatjuk, hogy az új vezetés tevékenysége látványosnak látványos volt, de eredményesnek már semmiképp sem mondható.

Mint ismeretes, a Horváth Tibor által emlegetett „látványos eredmény” abban merült ki, hogy a Sohajda Márk által vezetett Nagykőrösi Kinizsi SE összesen 57 millió forint tartozást halmozott fel a magyar állam költségvetése, illetve a sportági szövetségek felé. Látványossá az tette, hogy az országos sajtót is megjárta a hír, miszerint az akkor még megyei első osztályos csapattal rendelkező klubtól 33 millió forint szabálytalanul, vagy egyáltalán el nem számolt pénzt követel vissza a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Hasonló helyzetbe hozták a Kinizsi röplabda szakosztályát is, a szövetség 23,8 millió forint visszafizetésére kötelezte őket, ugyancsak a TAO-támogatásból.

Míg az első alkalommal Sohajdát védve mindenki az előző, Rónaszéki-féle vezetésre mutogatott, a röplabdás milliók esetében nem tehették meg, hiszen a szakosztályt maga Sohajda és társa hozta létre. Ezért tőlük várja azóta is a nagykőrösi sporttársadalom, hogy választ adjanak arra, miszerint a röplabda okán mire lehetett az elmúlt három évben elkölteni tárgyi eszköz beruházás jogcímen kis híján 30 millió forintot, utánpótlás-nevelés jogcímen több mint 81 millió forintot, versenyeztetés jogcímen pedig több mint 2 millió forintot úgy, hogy összesen csak 39 igazolt röplabda játékosa volt és bajnokságban sem szerepeltek.

Az is köztudott, hogy a botrány miatt a Kinizsi labdarúgói szégyenszemre kénytelenek voltak visszalépni a megyei első osztályú bajnokságból, a játékosai átigazoltak az időközben gründolt MozGo-Nagykőrös SE-be, hogy annak a színeiben induljanak a negyedosztályú bajnokságban. A 400 milliós székház építését is csak úgy tudták folytatni, hogy – mivel időközben az MLSZ feljelentést tett a NAV-nál – a Kinizsi részletfizetést vállalt az adóhivatalnál a 33 millió forintos hátralékra. Hogy ezt a bevétel nélküli egyesület nevében Sohajda miként írhatta alá, ez ugyancsak válaszra vár, azóta is.

könyvelő

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva