booked.net

Hírdetés

A Papp család ünnepe Nagykőrös és Csemő dicsősége

2019. november 28., csütörtök 16:47

November 22-én az egykori nagykőrösi mozi falára emléktábla került, megemlékezvén arról a két nagyszerű emberről, akik 1909-ben 600 férőhelyes mozit alapítottak a városban.

Papp Ferenc elektroműszerész, valamint Papp Sándor rézműves és kerékpárépítő volt az, aki a Világmozgó névre keresztelt, kezdetben némafilmeket játszó filmszínházat létrehozta és működtette.

Ugyanezen a napon Csemőben is emléktábla avatásra került sor: Orisek Ferenc fafaragó művész vadkörtefából elevenítette meg Papp Gedeon tanító, a Nagykőrösi Református Népiskolák igazgatójának fiatalkori arcképét, akinek csemői munkássága nyomán a telepített szőlők és gyümölcsösök aranykorona értéke megnőtt, és ennek hatására a környékbeli tanyák, és maga Csemő község is fejlődésnek indulhatott.

„Papp Gedeon olyan volt Csemőben, mint B. Tóth Ferenc Nagykőrösön, hisz Ő volt a homok megszelídítője”meséli Dr. Ábrahám Tibor, aki mindkét eseményen részt vett, mint családtag. Papp Gedeon anyai ágon dédnagyapja, míg Papp Ferenc és Papp Sándor a nagymama ágán déd-nagybátyái.

„Nagyszerű dolog volt a némafilmek idején, hogy a filmek alá nagyapám, Ábrahám István zongorázott, aki nem mellesleg zeneszerző, és a nagykőrösi Konstantin Katolikus Általános Iskola igazgatója volt.” – emlékezik Dr. Ábrahám Tibor, aki azt is elárulta, hogy családjában a református és katolikus ág éppen a Papp-Ábrahám házasságon keresztül kötődik össze.

„Hálás vagyok mindkét településnek, hogy megemlékeztek felmenőimről” – zárja gondolatait Dr. Ábrahám Tibor.

K.Zs.B.T.

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva