üzeneti hírek
Lázár üzenete Czirának: a politika nem egyenlő az Önkormányzati Hírekkel
Lázár János egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter és Czira Szabolcs barátsága közismert a nyilvánosság előtt. Ráadásul ez a kapcsolat olyan mélyen bizalmasnak mondható, hogy Lázár János még a kutyájával kapcsolatban is a már hosszú ideje nem praktizáló állatorvos-polgármestertől kért tanácsot – legalábbis ő ezzel indokolta a sajtónak, hogy miért is tett annak idején látogatást fideszes párttársa nagykőrösi hivatalában.
Nem jött be Czirának a fenyegetőzés
Úgy tűnik, az embereknek igencsak elege van ebből a megfélemlítő politikából, ugyanis azt látjuk, hogy Czira „felolvasós” fenyegetése éppen az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit ő bizonyára szeretett volna. Jó példa erre Zs.P. hozzászólása, aki a következőket írta:
Pünkösdi üzenet ma: ne félj!
„ És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.”(ApCsel 2:1-4)
Az MSZP üzenete a közalkalmazottak napjára
2018-ban Magyarországon közalkalmazotti munkát vállalni nemcsak elhivatottságot igényel, hanem kitartást és lemondást is, ezért tisztelettel tartozunk mindazoknak, akik a közért dolgoznak.
Periszkóp - A választás üzenete…
Az egyik leglátványosabb üzenete az április 8-i parlamenti választásnak, hogy Budapesten gyakorlatilag kétharmaddal a baloldal győzött, míg vidéken, de főleg az ország elmaradottabb, keleti részében tarolt a Fidesz.
Periszkóp - Az üzenet…
Felvetődik az egyszerű állampolgárban is a kérdés, hogy mit üzen a hódmezővásárhelyi időközi polgármesteri választás?
MSZF: Ferenc pápa a magyar keresztényeknek is üzent
Róma-Budapest, 2017. december 4. hétfő (MSZF)
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.