időseki hírek
Alamizsna helyett érdemi nyugdíjemelésre van szükségük az időseknek!
A Fidesz 1,2 százalékos emeléssel szúrja ki a nyugdíjasok szemét, miután az idősek 10 hónapon keresztül hiteleztek a kormánynak azért, mert szándékosan alul tervezi az inflációt minden évben. Az Orbán-kormány a 2010-es hatalomra kerülése után áttért az inflációkövető nyugdíjemelés technikájára, amelynek az lett a következménye, hogy gyakorlatilag befagyasztotta a nyugdíjakat.
Olvasói levél: A kormány titkolja az idősotthoni várólistákat
A magyar kormány immáron tíz hónapja nem közli azt, hogy hányan várnak idősotthoni elhelyezésre, mert anyagi okok miatt a családjuk képtelen az időseket eltartani, vagy az elhelyezésre váró idősek magukra maradtak, és mindemellett ápolásra is szorulnak.
Notesz - Az idősek feláldozása?
Korábban olvastam, hogy számos történelmi kultúrában a pusztító éhínség idején kifejezetten természetes volt, hogy a közösség életben maradásáért, túléléséért az időseket feláldozzák, hogy ezzel is kevesebb legyen az éhes száj, és jobban biztosított a megélhetés és a túlélés.
Olvasói levél: Karanténban
Sokan úgy döntöttek, hogy önkéntesen házi karanténban töltik a következő heteket, hogy megóvják magukat és másokat a fertőzéstől.
BONTSA A VONALAT! Ne váljon a csalók áldozatává!
Időskorú hozzátartozóink tőlünk sokszor távol élnek. Jóindulatuk, jóhiszeműségük, segítőkészségük és esetenként életkorukból adódóan egészségi állapotuk miatt kiemeleten veszélyeztettek a különféle jogsértésekkel szemben.
Az egyik legveszélyeztetettebb az időskorúak csoportja
Az időskorúak sérelmére elkövetett jogsértések során az elkövetők azt használják ki, hogy az idősek jószívűek, jóhiszeműek, figyelmük könnyen elterelhető és gyakran élnek egyedül.
Fokozottabban figyelnek az idősekre a hőségben
A nyár talán legforróbb napjait élte az ország, s benne a Dél-Pest megyei térség is.
Szépkorúak délutánja
Tóth Éva és Leblanc Győző operett énekesek fellépésével Szépkorúak délutánjára hívta a Kedves Vendégeket a program házigazdája Volner János, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő.
ABONY: Farsang az Idősek Klubjában
A februári időszakot megtölti a vidámság és a jókedv.
Olvasói levél: Az idősekről
Olvasom a helyi újságban, hogy a polgármesteri hivatal az utóbbi időben milyen sok családi magánházat vásárolt meg és adott tovább, vagy el különböző szervezeteknek, vállalkozásoknak.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.