felvásárlási hírek
Olvasói levél: Még mendegél az ország
A koronavírus-járvány ürügyén Orbánra ruházott intézkedési és törvényhozási teljhatalom alapvető célja az volt, hogy olyan népszerűtlen intézkedéseket megtegyen, amelyeket az országgyűlés így nem ellenőrizhet. Jellemzően ezeket salátatörvény kötegben Semlyén Zsolt két alkalommal is éjszaka nyújtotta be. Így másnap már a Magyar Közlönybe is bekerült! Törvényerőre emelkedtek anélkül, hogy az ellenzék kifejthette volna véleményét róluk.
Olvasói levél: A tömeg hisz, és nem gondolkodik!
Bizony így van ez, az álhírek és a félretájékoztatások világában. Van egy kórokozó, a koronavírus, mely ki tudja honnan és miért iszonyatos gyorsasággal elterjedt a világban.
Médiatallózó
A HVG augusztus 1-i számában megjelent Nagy Gábor szerkesztő tollából a Megvették maguknak című felvezető cikk. Ezt idézzük:
Mégsem vásárolják fel Nagykőröst a belgák
Ahogy lapunkban május végén beszámoltunk róla, egy belga vállalkozó nyújtott be vásárlási kérelmet a Nagykőrös központjában álló Dalmady Győző utca 4., 8. és 10. számú önkormányzati tulajdonú ingatlanokra.
Olvasói levél: A média ereje
Az Európa jövőjéről tartott nemzetközi konferencián téma volt a baloldali média is, és nem is akárhogyan.
Belga vállalkozó venné meg Nagykőrös központi ingatlanait
Belga vállalkozó nyújtotta be vásárlási kérelmét a Nagykőrös központjában álló Dalmady Győző utca 4., 8. és 10. számú önkormányzati tulajdonú ingatlanokra.
Olvasói levél: Akikért a harang szól…
Az ismert Hemingway regény címét idézte fel egy török újságíró imígyen: „A sajtóért szól a harang!”.
Megkezdődött a paprika felvásárlás Kocséron
A korábbi évekhez hasonlóan most is megnyitotta kapuit a Bács-Zöldért Zrt. kocséri felvásárló telepe.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.