felelősségi hírek
Olvasói levél: Önkéntes karantén
Olvasható az újságokban, hogy sokan szóvá teszik Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter adriai pihenését, melyet egyébként Szíjj László oligarcha és folyamatos pályázati nyertes jachtján tett. Azt tette közzé a Facebookján, hogy ő éppen dolgozik az irodájában, miközben az Adrián jachtozott, állítólag a családjával együtt.
A közös teherviselésre a Jegyző Úr az önkormányzat figyelmét is felhívhatná!
Újabb lakossági figyelmeztetést tett közzé a Nagykőrösi Polgármesteri Hivatal. Legutóbb dr. Nagy Lajos jegyző intelme volt olvasható, amelyben a talajterhelési díj befizetésére hívta fel a figyelmet, meglebegtetve a bírságot a renitens állampolgárok részére.
Megint győztünk?
A járvány visszaszorításában (?) elért állítólagos statisztikai eredményekre végtelenül büszke miniszterelnökünket szaktanácsadói (?) elfelejtették tájékoztatni arról, hogy mégsem olyan pozitív ez a járványról alkotott, és persze a végtelenségig sulykolt kép.
Olvasói levél: Felelősség, felelőtlenség
Hallom a tévében, hogy az eperjesi szörnyű gázrobbanásban nyolc ember lelte halálát. Kiderült, az épületbe vezető gázvezetéken dolgozott néhány munkás. Nekik szólt egy, az épületben lakó hölgy, hogy a lépcsőházban gázszag van. Az egyik dolgozó (vagy vezetőjük) bement a panasztevővel a lépcsőházba, de azt mondta ő nem érez semmit. Egyébként is óvatosan dolgoznak – mondta. Másnap viszont azt is bemondta a tévé, hogy a szlovák igazságügyi szervek hat személyt vettek őrizetbe ezzel kapcsolatban.
Notesz - A múlt elkezdődött?
Mostanában eljátszok magamban azzal a gondolattal, hogy hirtelen 2019-ben megjelenne a rendszerváltáskori liberális Orbán Viktor. Feltételezem, hogy csodálkozva és értetlenül nézne szét, hogy egyáltalán mi zajlik ebben az országban, és a fiatalokra jellemző hevességgel, igazságérzettől túlfűtve, mint tőről metszett liberális, próbálná megdönteni a mostani, egypártrendszerre hajazó, diktatórikus, illiberálisnak mondott rendszert. Úgy, mint harminc évvel ezelőtt a kommunista egypártrendszert.
Olvasói levél: Csak kapkodom a fejem…
Csak kapkodom a fejem, amikor gépkocsit vezetek, vagy nyilvános helyen, például boltban, szupermarketben megfordulok.
Olvasói levél: Az időjárásról…
Az időjárás is olyan változékony, mint a világpolitika. De maradjunk az időjárásnál, de mint alábbi írásomból következik, a kettő azért mégis csak összefügg.
Olvasói levél: Három nap huszonötezer forintért…
A magyar emberek – legalább is a többség – szeretik az állatokat, különösen a kutyákat, és sok helyen ő a család kedvence is.
Tisztelt Műszaki Iroda!
Nagykőrös, Szabadság tér.5.
Fideszes elnöke volt és van a víziközmű társulatnak
A nagykőrösi önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi ülésén jól látszott, hogy Czira Szabolcs és a fideszes városvezetés minden eszközt felhasználva próbálja a csatornaberuházás önrészének visszafizetésével kapcsolatos felelősséget elhárítani magáról.
A VÍZIKÖZMŰ TÁRSULAT VEZETŐI SZERINT IS CZIRA SZABOLCS A FELELŐS!
Mint ismeretes a nagykőrösi polgármester a lakosságnak kifizetett 94 ezer forint után azt az álláspontot foglalta el, hogy nem jár vissza több pénz az érintetteknek.
Olvasói levél: Tisztelt Czira Szabolcs polgármester (ÚR???) és udvartartása
Nem szégyellik azt, amit a város lakosaival tettek és tesznek!
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.