Egyetemi hírek
Notesz - A kínai kártya
Nagy hír jelent meg a sajtóban, hogy a kormány ingatlanokat vásárol Budapest déli városkapujában annak érdekében, hogy a Fundan Egyetem első európai campusát ott létrehozhassák. Ez a tranzakció kereken nyolcszázhúsz millió forint költségvetési kiadást jelent az adófizetők pénzéből. Mert jó, ha tudjuk, a kormánynak nincs pénze, csak az adóbevételeken keresztül, a mi adóforintjainkat osztogatja.
Periszkóp - A szolidaritás hiánya
Most úgy látszik, a kultúrharc során a Színház- és Filmművészeti Egyetem van soron. A kormányzat elképzelése az, hogy egy olyan alapítványi modellt állít a jeles intézmény élére, melyben csak az ő emberei találhatók, élén az Ukrajnából idetelepült Vidnyánszky Attilával, aki – többek között már a Nemzeti Színház igazgatója is.
Notesz - Siker?
Újabb sikerről számolt be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, aki szerint idén a felsőoktatásba jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamelyik hazai egyetemre, főiskolára.
Ez azonban csak a látszat, és nem egy valódi siker, hiszen soha ilyen kevesen nem jelentkeztek a felsőoktatásba.„A tehetségen kívül kell egy olyan társadalom is, amelyik ezt méltányolni tudja”
Interjúm címének Szent-Györgyi Albert gondolatát választottam, hiszen ez ma nagyon aktuális.
Cinizmus a köbön…
Ha az ember hallgatja a hivatalos kormánynyilatkozatokat, a mostani – a külpolitikát is érintő – ügyekben, akkor valóban elámulhat.
Notesz - „Nobel-díjas” focistáink
Nemrég volt olvasható a hír, hogy pártunk és kormányunk az eredeti sokszorosára, ötszáz millió forintra emelné focistáink éves alacsony adózású keretét.
Kinek az érdeke?
Próbálom megérteni a kormánypárt gondolatiságát, azaz a választói felhatalmazás hangsúlyozását, a centrális politikai erőteret, a kormányfő pávatáncát, a NER-t, meg a gránitszilárdságú Alaptörvény immár hetedik módosítását, meg a győzelmi jelentéseket, és a parlamenti kétharmad hangsúlyozását, melyet immáron „történelmi távlatokban” fülkeforradalomnak neveznek.
Időhúzás?
A magyar parlament egy évvel meghosszabbította azt a hirtelenjében meghozott törvényt, hogy minden Magyarországon működő külföldi egyetemnek kell lennie az anyaországban egy anyaegyetemének.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.