Tescoi hírek
Aldi, Lidl, Penny, Tesco, Spar: Nagykőrösről is elzavarná őket a kormány?
Lázár János az Agrárszektor konferenciáján lényegében hadat üzent a külföldi kiskereskedelmi láncoknak. A Fidesz politikusa a lapok tudósítása szerint úgy fogalmazott, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni. Ebben offenzívnek kell lenni, mert kell, hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem, mondta Lázár János.
Nagysikerű „Tökös nap” a Tescóban
Október 26-án „Tökös napot”, azaz Happy Halloweent rendezett Nagykőrösön a Tesco áruház. Tavaly nagy sikert aratott a kezdeményezés, s ennek köszönhető, hogy az idén olyan sokan jelentkeztek a kézműves foglalkozásra, hogy alig fértek el az alkalomra berendezett előtérben.
A Körszínház Csemőben népszerűsítette az egészséges életet
„Nem a föld van nagy veszélyben, hisz elvolt nélkülünk sok-sok éven. Miránk vár nagy katasztrófa, és a vétlen élővilágunkra.
EGÉSZSÉGES, MINT A MAKK!
A KÖRSZÍNHÁZ február 15-én délelőtt nagy sikerrel mutatta be Törtelen az „Egészséges, mint a makk!” – című zenés mesejátékát. Az előadáson a helyi iskola diákjai vettek részt.
„Tök jó nap” a Tescóban
Október 30-án délután igencsak meglepődhetett az, aki vásárolni tért be a Nagykőrösi Tescóba.
Köszönjük!
A Tesco Magyarország „Ön választ, mi segítünk” programjára a KÖRTÁNC Egyesület az „Egészséges, mint a makk!”- című programjával nevezett.
Abonyi TESCO – hogyan tovább?
Alig élte túl negyedik éves születésnapját az abonyi TESCO áruház, a cég fekete hétfőjeként emlegetett mai nap reggelén nyilvánosságra került hír szerint Pest megye legdélebbi hipermarketének ajtajára is lakat kerül napokon belül.Abonyi TESCO – hogyan tovább?
Alig élte túl negyedik éves születésnapját az abonyi TESCO áruház, a cég fekete hétfőjeként emlegetett mai nap reggelén nyilvánosságra került hír szerint Pest megye legdélebbi hipermarketének ajtajára is lakat kerül napokon belül.Bezár az abonyi Tesco
(MTI) - Több mint 500 magyar munkavállalóval közlik hétfőn a Tesco áruházlánc illetékesei, hogy február 4-től megszűnik a munkahelyük, de lesz, akinek új állást kínálnak - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.