írói hírek
Tíz éve elment, de ma is köztünk él Popper Péter
Az idén lenne 87 éves Popper Péter, a 10 éve elhunyt kiváló pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Nem hiába szerettük oly annyira, hisz volt szíve, volt humora, és rengeteg embernek segített élete során. Hatalmas űrt hagyott maga után… Vagy mégsem? Ő ugyanis olyan zseniális ember volt, hogy gondolatai, írásai, előadási ma is, és talán az idők végezetéig érvényesek, időtállóak és aktuálisak.
Gondolatok a „korona” idején – Villáminterjú Szurovecz Kittivel
A koronavírus nagyban megváltoztatta jelenlegi életünket. Már a mindennapi rutinjainkra is hatást gyakorol, hiszen a kormány olyan döntést hozott, amely a bevásárlás időtartamát is korlátozza korosztályonként.
Sokunk példaképe, mintaadója ment el… Isten vele Vekerdy Tanár Úr!
Nyolcvannégy éves korában, október 9-én hajnalban elhunyt Vekerdy Tamás – közölte a HVG-vel a pszichológus, író családja. Idén tavasszal Vekerdy azt mondta, egész életében a szabadságra törekedett. Mostanában már nem tett mást, mint sétált, olvasott, és elment előadásokat tartani. „Ha megkérnek, mindenféléket csinálok, mintha még élnék, de ez csak a látszat. Miért kéne olyan sokáig itt maradni?” – mondta áprilisban.
Bemutatjuk új kollégánkat!
Az abonyi hírekről a tudósítást új kollégánk, Jandácsik Pál végzi a jövőben. Számomra igazán nagy öröm ez, hisz évek óta ismerem a kiváló és sokoldalú fiatalembert. Tehetségét megmutatta már „Thália oltárán”, és kimagasló sikereket ért el az írás terén is.
Sándor Anikó író a Szabó Károly Városi Könyvtárban
Az Ünnepi Könyvhéten június 6-án csütörtökön Sándor Anikó író tartott előadást a Szabó Károly Városi Könyvtárban ,,El Camino – Az út, ami hazavisz” címmel.
„Zsiga bácsi” és Nagykőrös
Az első olvasatra talányos címnek három aspektusa leledzik:
ABONY: Kazinczy Ferenc íróra, nyelvújítóra emlékeztünk
Kazinczy Ferenc születésének 258. és halálának 186. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Kazinczy-Beöthy kúriában található Speciális otthonban, 2017. október 26-án.
Híres emberek vendégségben (I)
Érdekes lehet, ha végig futjuk azoknak a jobbára ismert közéleti embereknek a névsorát, akik valaha is megfordultak Kőrösön.
ABONY: Zenés irodalomóra B. Kóté Lillával
A költészet napjához kapcsolódva rendhagyó, zenés irodalomórát szervezett az Abonyi Lajos Művelődési Ház, melyen B. Kóté Lilla abonyi költő, író volt az előadó.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.