Körtvélyesii hírek
A városvezetés tömjénezésébe a „kérdező” Holló Róbert is beszállt…
Körtvélyesi Attila alpolgármester után Czira Szabolcs is a Gong Rádió Téma című műsorának vendége volt múlt év decemberében, karácsony előtt. A „kérdező” ismét az a Holló Róbert volt, aki az önkormányzati választás alkalmával a Fidesznek kampányolt, így az előző eszmecseréhez hasonlóan, most is gond nélkül vállalta el a mikrofonállvány szerepét.
Holló Róbert csak a lényeget nem kérdezte Körtvélyesitől! Nyilván nem véletlenül…
A Gong Rádió Téma című műsorának vendége volt az elmúlt hétvégén Körtvélyesi Attila, Nagykőrös alpolgármestere, a helyi Fidesz elnöke. A műsor beharangozójából előre tudható volt, hogy nagy izzadásra nem kell számolnia Körtvélyesinek, ugyanis a kérdező az a Holló Róbert volt, aki a tavalyi önkormányzati választás alkalmával a Fidesz szekerét tolva kampányolt mostani riportalanyának.
Körtvélyesinek csak a választások előtt volt fontos a kapu
A tavalyi önkormányzati választás kiemelkedő eseménye volt, amikor augusztus 30-án Körtvélyesi Attila alpolgármester, helyi Fidesz elnök és Szilágyi Csaba, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője kivonult a nagykőrösi Vitéz utcába, ahol értő szemeikkel megmustrálták a Cifrakert hátsó kerítésén létesített kaput. A kiemelkedő eseményre vonatkozó állításunkat abból következtettük, hogy mindezt alaposan dokumentálta a polgármesteri kabinet fotósa is, a kapuvizit részleteiről pedig többször beszámolt az Önkormányzati Hírek internetes és nyomtatott változata.
Nagykőrösről Kocsérra költözött a Brenda Optics
Kocséron folytatja működését a Brenda Optics üzeme november 1-jétől. A község Facebook-oldalán közölt hír szerint az eddig Nagykőrösön működő üzem Hriagyel Csaba polgármester közvetítésének köszönhetően Kocséron talált megfelelő üzemcsarnokot, a termelőszövetkezet volt kárpitosüzemében. A német tulajdonú céget a kocséri gyökerekkel is bíró Takács Andrea termelésvezetőként irányítja. Az üzemben orvosi műszerekhez gyártanak, csiszolnak optikai lencséket.
Az adófizetők pénzéből kerül sor a járdaszakasz felújítására
Körtvélyesi Attila nagykőrösi alpolgármester az Önkormányzati Híreken keresztül számolt be arról az „örömteli hírről”, hogy a város 40 millió forintos támogatást nyert „belterületi utak, járdák, hidak felújítása tárgykörben”.
Fejezze be Körtvélyesi Attila a lapunkkal kapcsolatos félrevezetést!
Az alpolgármester még mindig a „kisember” témán rugózik… Nyilván nem sok mindennel tud dicsekedni, kell a téma…
Apróságok – Hétről-hétre szaporodnak a kérdések…
Mottó: Nincsenek NAGYDOLGOK! Kisemberek vannak.
Körtvélyesire csak ennyit mer a polgármester bízni?
Körtvélyesi Attila kezdeményezésére lefestették a padokat Nagykőrösön, az Október 23-a téren – olvasható az Önkormányzati Hírek legutóbbi számában. Az alpolgármester másik örömhíre, hogy felújították a tűzoltólaktanya garázsait. Mind a két eseményről fényképes tudósításban számol be a Czira-kabinet.
Nagykőrösön a dolgozóknak nem volt lehetőségük emlékezni…
1920-ban, kerek száz esztendővel ezelőtt, a világtörténelem legvéresebb háborújának befejezése után a szerencsés győztesek Trianonban ítéletet hirdettek ki - darabokra tépték az ezeréves Magyarország testét.
Önimádó Hírek: 16 oldalon 9 Körtvélyesi-fotó
Lapunk előző számában Ripacskodás helyett információkat várnak a nagykőrösiek! címmel elemeztük a nagykőrösi városvezetés kommunikációját.
Csak a propaganda?
A hivatalos média jól láttatja az ámuló és bámuló televízió nézővel, hogy az államapparátus, élén a miniszterelnökkel feltűrt ingujjban hogyan dolgozik a járvány megfékezésén, az előre be nem jelentett kórházlátogatásokkal.
Ripacskodás helyett információkat várnak a nagykőrösiek!
Látva a nagykőrösi önkormányzat propagandistáinak legújabb videóit, megállapítható, hogy a város alpolgármestere, Körtvélyesi Attila helyi Fidesz elnök az emberéleteket követelő koronavírus-járvány hozta lehetőséget kihasználva önfeledten éli ki szereplési vágyát.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.