erkölcsi hírek
Mi van itt?
Mármint itt, e hazában, Magyarországon. Az ember csak kapkodja a fejét, mert a botrányok egymás után következnek.
Periszkóp - A ’68-as generáció
A XXI. Század Intézet konferenciáján Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az alábbiakat mondta:
„A ’68-as generáció úgy érezte, hogy ők az erkölcs és a norma, és ehhez kell igazodnia mindenkinek. Ez az érzés pedig azóta sem változott meg, és azzal egészült ki, hogy aki mást gondol, azt rögtön meg is bélyegzik!”Olvasói levél: Zűrös életű, zsarolható legyen… - a Borkai ügyről
Borkai Zsolt a horvátországi hajókázásával nagy kavarodást okozott a Fideszben. Orbán először nem nyilatkozott, megvárja, mit dönt a város. Majd utána elutazott, és „megfeledkezett” az ügyről. Később mégis bejelentette „magánéleti kérdésekkel nem foglalkozik”, de mint a Fidesz elnöke, kilépteti a pártjukból, mert „van, ami nem fér bele”.
Ez a médiaerkölcs?
Igen, a Czeglédy Csaba „ügyéről” van szó, illetve az azzal kapcsolatban kirobbant sajtóbotrányról. Ismert volt az is, hogy Czeglédy MSZP és DK kötődésű ügyvéd-politikus, akit – talán éppen ezért – habzó szájjal támadott a kormányhoz közelálló PestiSrácok online sajtóorgánum – újságírónak mondott – munkatársa.
Azonos az értékrendje a jegyzőnek, az exkommunista Szabónénak és Horváth Tibornak?
Aki figyelemmel kíséri a nagykőrösi önkormányzat képviselő-testületének üléseit, az tudhatja, hogy Szabóné Irházi Zsuzsanna, aki kommunista KISZ-összekötő tanárból vedlett át hithű fideszessé, rendszerint erkölcs és illemtan oktatást rendez az ellenzéki képviselők számára.
Periszkóp - Széchenyi hagyatéka
Ritkán emlegetjük manapság Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart, aki erkölcsi alapokon állva gyarapította hazáját, Magyarországot.
Olvasói levél: Szánalmas…
A tv-néző lassacskán megszokja, hogy némelyik csatorna vödörrel önti rá a képtelen ostobaságokat, hazugságokat.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.