Baleseti hírek
Baleset a 441-en december 13-án reggel
December 13-án baleset történt a 441-es főúton, Katonatelep közelében, amikor egy gépjármű egy épületnek hajtott. A baleset reggel történt, és jelentős forgalmi zűrzavart okozott.
Baleset a 441-en
Lesodródott az útról, árokba hajtott és az oldalára borult egy személygépkocsi kedden este a 441-es főút 23-as kilométerénél, Nagykőrös közelében. A gépkocsiban egy ember utazott, aki önerejéből az autót elhagyni nem tudta. A nagykőrösi önkormányzati tűzoltók a sofőrt kézi erővel a roncsból kisegítették, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet.
Kék Hírek
Kommandósok csaptak le egy jászkarajenői családra
Enyhítsünk a tragédián! Segítsünk!
Az elmúlt héten Nyársapátra utaztam, hogy találkozzam azokkal a családtagokkal, akik érintettek a nyársapáti szörnyű balesetben.
Minden jóérzésű embert sokkolt a hír, miszerint szeptember 4-én a nyársapáti buszmegállóba hajtott egy kisbusz. A jármű a baleset következtében hat, ott várakozó embert elsodort, a tragédiában egy 25 éves nő és egy 9 éves kisfiú hunyt el. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgákat szóvivője a fentieket azzal egészítette ki, hogy két mentőhelikopter és nyolc mentőautó érkezett a helyszínre és egy 8 éves fiút és egy 9 éves lányt súlyos sérülésekkel vittek egy budapesti és egy szegedi kórházba a mentőhelikopterek, egy 40 éves férfi és egy 16 éves fiú pedig könnyű sérülésekkel került kórházba.Különös baleset ért egy nagykőrösi méhészt
Különös baleset ért egy nagykőrösi méhészt, aki minderről a Petőfi Népének számolt be. Bisztricsány Zoltán eredetileg arról beszélt a lapnak, hogy megviselte idén a méhészeket a fagy és az egyes növényfajok gyors elvirágzása.
Nem blokád! Szörnyű tragédia!
Címlapfotónkból első rénézésre egy politikai és / vagy érdekvédelmi megmozdulás rajzolódik ki. De sajnos nem erről van szó…
Rejtélyes baleset a főiskolán?
Telefonon több megkeresést is kaptunk a hónap folyamán, miszerint a főiskola épületének javításakor (?), tatarozásakor (?) baleset történt, és furcsa mód, senki nem ír róla. Természetesen addig, amíg csak a „szóbeszéd” állt rendelkezésünkre, mi sem írhattunk semmit az esetről. A telefonon kapott információk alapján a következő kérdéssel fordultunk az Országos Mentőszolgálat sajtóosztályához:
Baleset a Kecskeméti úton
Három személygépkocsi ütközött össze pénteken délután Nagykőrösön, a Kecskeméti úton. A balesetben összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A nagykőrösi önkormányzati tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt.
Füstölgés…: Szomorú hétköznapjaink…
Előző cikkemben írtam a két fiatal életet is követelő Petőfi utcai tragédiáról. Az napnál is egyszerűbb tény, hogy az Örkényi és a Petőfi utca találkozása nagyon veszélyessé vált az elmúlt időszak alatt. Azt hiszem, hogy két fekvő rendőr kihelyezésével lehetne csökkenteni a balesetek számát. Már elütöttek ott egy szobafestőt, a volt kisposta előtt Csábrákiné asszonyt, az ősszel ütötte ki a villanyoszlopot egy osztrák rendszámú Seat a Hunyadi utca sarkán és a Petőfi u. 34 előtt már többször is belehajtottak a sövénybe. Cselekedni kellene még azelőtt, mielőtt újabb tragédia történne!
Füstölgés…: Mindennapjaink…
Nemrég egy szörnyű baleset történt a Petőfi utca és a Tüzér utca sarkán, ahol két fiatal is elhunyt. A kitört oszlop helyébe újat állítottak és a beton gyám is új. A tragédiát követően már égett több mécses, majd egy koszorú is került az oszlopra, amiben egy izzó állandóan világít.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.