booked.net

Hírdetés

tiltakozási hírek

  • SZFE

    SZFE

    Az SZFE rövidítés ma már minden közélet iránt érdeklődő ember számára ismert, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet jelenti.

  • Periszkóp - Már ötödik hete…

    Periszkóp - Már ötödik hete…

    Már ötödik hete tartanak ki a színművészetis fiatalok, meg a tanárjaik, miközben a hatalom fenyegeti őket. Egyrészt fenyegeti, másrészt pedig azoknak, akik kapitulálnak, már beígérték az egyetem korábbi működtetésénél kétszer nagyobb támogatási, egyetem működtetési összeget, mely így már hárommilliárd forintra rúg. A behódolóknak pedig mentelmi jogot ígértek.

  • Periszkóp - A szolidaritás hiánya

    Periszkóp - A szolidaritás hiánya

    Most úgy látszik, a kultúrharc során a Színház- és Filmművészeti Egyetem van soron. A kormányzat elképzelése az, hogy egy olyan alapítványi modellt állít a jeles intézmény élére, melyben csak az ő emberei találhatók, élén az Ukrajnából idetelepült Vidnyánszky Attilával, aki – többek között már a Nemzeti Színház igazgatója is.

  • Nagykőrösi pedagógus nem írta alá az egyházi iskolák nyílt levelét

    Nagykőrösi pedagógus nem írta alá az egyházi iskolák nyílt levelét

    Majdnem ezer egyházi iskolában oktató pedagógus írta alá azt a nyílt levelet, mely a budapesti Piarista Gimnázium honlapján olvasható, és amelyben a szeptembertől bevezetendő új Nemzeti alaptanterv miatt tiltakoznak.

  • Cziráékat elhajtotta a miniszter, nem vonja vissza a módosítást

    Cziráékat elhajtotta a miniszter, nem vonja vissza a módosítást

    Ahogy lapunk is beszámolt róla, a nagykőrösi önkormányzat képviselő-testületének november 28-i ülésén László Ferenc arra kérte a polgármestert, hogy a város is emelje fel szavát a MÁV december 15-től bevezetendő új mentrendje ellen, amely két intercity vonatpárt elvesz a várostól, köztük az egyik legforgalmasabbat, a reggel 8 órakor Budapestre indulót.

  • Rosszul járnak a nagykőrösi lakosok is!

    Rosszul járnak a nagykőrösi lakosok is!

    „December 15-én vasárnap lép életbe a MÁV-START 2019/2020-as menetrendje. Az új vasúti menetrend számos olyan változást hoz az utasok számára, ami bővíti a választható vonatok számát és minőségét, figyelembe veszi az utazási szokásokat, javítja a szolgáltatási színvonalat. „- olvashatjuk a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság sajtóanyagában.

  • „Egyáltalán nem sajnálom” – mondta az állatkínzó nő

    „Egyáltalán nem sajnálom” – mondta az állatkínzó nő

    Az elmúlt napok talán legnagyobb közfelháborodást kiváltó „ügye” az a nő volt, aki saját kutyáját a kocsija után kötötte, és így kínozta az állatot halálra.

  • Olvasói levél: 2018. Nagy Imrét is elvitték…

    Olvasói levél: 2018. Nagy Imrét is elvitték…

    Egy péntek hajnalban elvitték a mártír kormányfő szobrát a Vértanúk teréről. Az áthelyezés ellen sokan gyertyagyújtással tiltakoztak.

  • Nyugdíj – MSZF-tiltakozás

    Nyugdíj – MSZF-tiltakozás

    Budapest, 2019. január 11. péntek (MSZF)

  • Periszkóp - Kiket képvisel a mostani magyar parlament?

    Periszkóp - Kiket képvisel a mostani magyar parlament?

    A képviseleti demokráciában gyakran fel lehet tenni a címben szereplő kérdést, hogy vajon a parlamentben ülő politikusok kiket képviselnek?

  • Épülhet a 400 kV-os vezeték, kártalanítják az ingatlantulajdonosokat

    Épülhet a 400 kV-os vezeték, kártalanítják az ingatlantulajdonosokat

    Hiába minden tiltakozás, meg fog épülni az a 400 kV-os távvezeték, amely Albertirsáról Csemő-Cegléd-Nyársapát-Nagykőrös érintésével fogja az áramot szállítani Kecskemétre.

  • MSZP sajtótájékoztatója a levéltár ügyében

    MSZP sajtótájékoztatója a levéltár ügyében

    Az MSZP városi szervezetének közreműködésével a múlt pénteken sajtótájékoztatásra került sor.

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva