Kövéri hírek
Periszkóp - Gondolatok a sajtószabadságról…
Van, aki még emlékszik rá, de már négy év óta a feledés homályába merült, hogy az országgyűlés elnöke, Kövér László kitiltotta az azóta már megszűnt Népszabadság, valamint az Index, a 24.hu és a HVG munkatársait a parlament folyosóiról. Pedig az újságírók csak a munkájukat kívánták végezni, és arra „vetemedtek”, hogy néhány kormánypárti képviselőt, politikust próbáltak szóra bírni, néhány, a nyilvánosságot érintő ügyről annakidején.
Notesz - A kiválasztottak…
Megint egy olyan téma került a közvélemény asztalára, mely nagy érdeklődésre tarthat számot, de persze irigységre is. Ugyanis felemelték a képviselők fizetését, immáron sokadszor a rendszerváltás óta. A rendszerváltáskor, 1990-ben a képviselői tiszteletdíj még harminckétezer forint volt havonta.
Olvasói levél: Ez a sajtószabadság?
Nemrégiben értesülhettünk arról, hogy Kövér László parlamenti házelnök lényegében karanténba zárta a parlamentben tevékenykedő újságírókat, kordonnal zárva el őket a képviselőktől.
Kövér mondások
Kövér László az országgyűlés jelenlegi elnöke a reformátusok szárszói konferenciáján ezt találta mondani: „A liberális demokrácia ott lépett tévútra, amikor totálissá tette az egyéni szabadságjogokat!”
A rabszolgatörvény rabszolgája
Igen, a Fideszről van szó, mely legszívesebben elfelejtené a rabszolgatörvény botrányos megszavazását, majd az azt követően kialakult tüntetéssorozatot.
Tiszta ötvenes évek, Orbán idézet az ÖH-ban
Orbán Viktor és Kövér László idézetek is olvashatók a nagykőrösi önkormányzat újságjában.
Olvasói levél: Gondolatok a rendszerváltás után…
A világ közvéleménye szerint sokáig mi, magyarok voltunk a példa arra, hogyan kell demokráciát kialakítani forradalom és vér nélkül.
Mindenki mást csinál…
Én még emlékszem arra, hogy a magyar televíziózás kezdetén létezett egy műsor, melynek „Mindenki mást csinál” volt a címe.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.