Európai hírek
Olvasói levél: Ultimátum…
Százhat évvel ezelőtt július 23-án, amely idén szintén csütörtökre esett, nyújtotta át a monarchia belgrádi nagykövete a monarchia ultimátumát Szerbiának, azt követően, hogy Gavrilo Princip terrorista diák Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst a nyílt színen agyonlőtte. Az osztrák-magyar „békefeltételek” bármely szuverén ország számára is elfogadhatatlanok lettek volna, így természetesen Szerbiának is azok voltak. Az ultimátumot öt nap múlva követte az Osztrák-Magyar Monarchia hadüzenete, és így lényegében kitört az I. Világháború 1914-ben.
Notesz - A menekültválság újabb fordulata
A Fidesz kormányzat a 2015-ös menekültválság óta már többször hangoztatta, hogy ezt a problémát a helyszínen kell megoldani, tehát ott, ahonnan a menekültek, azaz ismertebb szóval a migránsok, származnak.
Periszkóp - Hogyan tovább Európa?
A XX. század nagy tanulsággal szolgált Európának, benne a két világháborúval.
A II. Világháború befejezése óta ezen a kontinensen, azaz Európában nem volt nemzetközi méretű konfliktus. Igaz, Jugoszlávia felbomlása, a balkáni háború nem várt intenzitással tört ki, de nem terebélyesedett európai szintre. Ennek alapvető oka az Európai Unió léte, valamint annak katonai ereje, a NATO volt, melynek tagja az USA is.
Az orosz medve
Soha nem hittem volna, bekövetkezik az a világpolitikában, hogy a Szovjetunió összeomlása után az orosz állam fogja pénzelni a fasizmussal igen sok hasonlóságot mutató európai szélsőjobboldalt.
Notesz - Merre tovább Európa?
Nehéz időszak áll az EU előtt, hiszen a Brexit sincs törvényileg tisztázva, azaz, hogy hogyan lép ki Anglia az Európai Unióból, másrészt pedig súlyos gazdasági gondokat okozhat úgy Európa, mint Anglia számára, ha nincs tisztázva az, hogy milyen törvényi feltételek mellett távozik Anglia az EU-ból.
Olvasói levél: Nemzetek Európája, a háborúk Európája volt
Amikor gyermekkoromban édesapám mesélt az II. Világháborús történetekről, titkon mindig abban reménykedtem, hogy már Európában nem lesz még egy ilyen háború.
Szent István Nyugat-Európát választotta
Szent István királyunk Nyugat-Európát választotta, a szocialisták szerint ez a követendő - erről beszélt Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a nemzeti ünnep alkalmából közzétett Facebook-üzenetében hétfőn.
Urunk és csapatának színeváltozása
Emlékezzünk csak, mert állítólag a kritikus jó emlékezet a demokrácia alappillére.
Notesz - Hová tartasz öreg Európa?
Emlékezzünk, még nem is olyan régen úgynevezett vasfüggöny osztotta két részre Európát a II. Világháború után.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.