félelemi hírek
Notesz - Mindennapi életünk…
Félelem uralja napjainkat, a koronavírus-járvány miatti félelem. A járvány miatt sokan elveszítették állásukat, és ezzel megélhetésüket is.
Nemcsak ők, de mindannyian kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, hiszen nem tudhatjuk azt, hogy mikor kapjuk meg a betegséget, a védekezés, a szájmaszk helyes használata ellenére. De az is aggodalommal tölti el az átlagembert, hogy a járvány következtében a gazdaság összeomlása miatt anyagilag ellehetetlenülhet. Nem tudja majd fizetni hitelét, és ami még szörnyűbb, családjáról sem tud érdemben gondoskodni.
Periszkóp - A félelem „bére”
Valamikor, még gyerekkoromban láttam egy filmet, A félelem bérét, melynek lényege arról szólt, hogy egy gyarmatokon tengődő munkanélküli emberek elvállalnak egy olyan fuvart, ahol nitroglicerint kell szállítani teherautóval, és amely különösen robbanásveszélyes. A nitroglicerint egy olajkút elfojtásához akarták felhasználni a szakértők, mely nitroglicerin folyékony anyag, és bármilyen kis mechanikai hatásra fel tud robbanni.
Notesz - Menekülés a szakmába
Amikor az ember megkérdez másokat, hogy mit szólnak ehhez vagy ahhoz a politikai történéshez, a válasz szinte mindig ugyanaz. Én nem politizálok, nekem van becsületes szakmám.
MúltHeti Hírek
1. Több százmillióért fércmunka, vagy szándékos garanciális probléma?
Médiatallózó
A HVG január 11. számában jelent meg Nagy Gábor vezető szerkesztő tollából a „Megeszi a lelket” felvezető cikke. Ebből idézünk:
Notesz - Tényleg háborúban állnánk?
Magam rendkívül csodálkozom állandóan háborúzni akaró miniszterelnökünkön, aki 2010. óta folyamatosan feltételezi, hogy minket, magyarokat, de legfőképpen az ő kormányát az EU, Soros György, és más rosszakarók állandóan támadnak, és ezért nekünk folyamatosan védekeznünk kell, azaz egyelőre hidegháborúban állunk európai környezetünkkel.
Best „uff” Lőve… 22.
„A 9 millió rettegő országa lett Magyarország?
Best „uff” Lőve… 21.
„A 9 millió rettegő országa lett Magyarország?
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.