migránsi hírek
Ha focizik, magyar, ha nem, migráns?
Mármint az izlandiak elleni mérkőzés, mely magyar győzelemmel zárult, továbbá Orbán Viktor miniszterelnöknek a mondása is – melyet múlt heti lapszámunkban idéztem -, mely így szólt: „Addig kell játszani a mérkőzést, amíg nem győzünk!”
Kiverte a Fidesznél a biztosítékot a Dumaszínház nagykőrösi előadása
Annak ellenére, hogy november 12-én este csordultig megtelt a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ színházterme, Hadházi László, a Dumaszínház közismert humoristájának önálló estje nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
Füstölgés
A kormánypropaganda két kiszemelt mumusa!
A venezuelai „tangó”…
Véleményem szerint végül is helyes, hogy Magyarország segítséget nyújt a venezuelai menekülteknek, bár ezt nem kellene a kormánynak azzal magyaráznia, hogy ők tulajdonképpen kivándorolt magyarok, akik visszatérnek hazájukba.
Nincs más érv?
Lépten-nyomon hallhatjuk a tv-ből, rádióból, meg a kormányhoz közelálló sajtóból, sőt illetékes politikusok szájából is közvetlenül, hogy Soros György pénzéből szervezik a tüntetéseket, mert az EP választás kampánya elkezdődött.
Czira az ÖH-ban hajtja a bankkártyás hülyeségrollert
Megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió, Soros György és az ENSZ pénzével feltöltött bankkártyákat osztogatnak a migránsok között – jelentette ki Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.
Olvasói levél: Érdemes nem kormánypárti médiát olvasni…
A minap a 24.hu oldalon találtam egy igen érdekes és tanulságos értekezést a migráns kérdésről.
Notesz - A migráns medve
Semmi kétség, a megzavarodott medve Északról Dél felé haladt, pont a migránsúton visszafele.
A gyűlölet lángja…
Láthattuk a tv-ben, hogy Budapest környékén filmet forgattak, ahol egy egyiptomi színésznő – szerepe szerint – fejkendőt viselt.
A „győztes kerítés”
A déli határkerítéssel győzött a választásokon a Fidesz-KDNP, melynek egyetlen komoly kampányígérete volt a „Folytatjuk”-on kívül: ezzel a kerítéssel megvédjük Magyarországot a képzeletbeli bevándorlók millióitól!
Periszkóp - Bevált a Fidesz migránsellenes kampánya
Az április 8-i választás előtt minden ellenzéki párt és szabad gondolkodó úgy nyilatkozott, hogy minél többen menjenek el szavazni az emberek, mert a Fidesz tábora olvadóban van, illetve nem tudja növelni támogatóinak számát.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.