választási hírek
Kemény másfél év jön…
Nemrégiben néztem az ATV műsorát, melyből kiderült, hogy a Political Capital vezetője Krekó Péter még múlt év decemberében angol nyelven adott egy interjút, melynek egyetlen mondatába belekötve egy jobboldali újságíró elindított egy karaktergyilkosságnak nevezhető hadjáratot.
Júniusban új óvodavezetőt választanak a nagykőrösi képviselők
Czira Szabolcs 2020. november 26-án kelt rendkívüli polgármesteri határozatával elfogadta Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2021. évi munkatervét.
Olvasói levél: Létrejött a teljes ellenzéki összefogás!
A múlt év utolsó találkozójukat követően jelentették be az ellenzéki pártelnökök, hogy létrejött az egyezség. Ezek szerint közös listán indul az ellenzék a 2022-es országgyűlési választásokon, mely ellenzéki összefogás magába foglalja a Demokratikus Koalíciót, a Jobbikot, az LMP-t, az MSZP-t, a Momentum Mozgalmat és a Párbeszédet.
Periszkóp - Sok sikert kívánunk Joe Bidennek, az USA 46. elnökének!
Sok sikert kívánunk Joe Bidennek, az USA 46. elnökének!
Épp lapzártánkkor érkezett a hír, hogy bár még a szavazatok összesítése zajlik, de Donald Trump nem tud duplázni, azaz elveszítette győzelmi esélyeit, és így az USA 46. elnöke Joe Biden lesz.
DÖK-vezetőket választottak a nagykőrösi középiskolákban
A nagykőrösi középiskolákban az idei tanév elején is megválasztották a diákönkormányzatok (DÖK) vezetőit.
Borsod után…
A borsodi időközi választás sok mindenre rávilágított. Az ellenzéknek sikerült bebizonyítania, hogy összefogva sikeres tud lenni, még olyan körzetekben is, melyekben – előzetes számítások szerint – nem igazán pályázhat a győzelemre. Csak öt százalékkal maradt le Bíró László a kormánypárti Koncz Zsófiától, akit a jelenlegi Fidesz-kormány miniszterei is, ott a helyszínen komoly gazdasági ígéretekkel támogattak.
„2022-re ha sikerül és fennmarad az ellenzéki koordináció, akkor földcsuszamlás is lehet ebből”
Október elsején az ellenzéki pártok elnökei (DK, JOBBIK, LMP, MSZP, MOMENTUM, PÁRBESZÉD) megtartották második találkozójukat. A pártok vezetői megerősítették, hogy a 2022-es választáson az ellenzéki pártok együttműködésére van szükség. A pártelnökök megerősítették azt is, hogy közös programot kell az ellenzéknek adnia Magyarországnak.
Újra módosíthatják a Pest megyei választókerületek határait
Első olvasásra Nagykőrös szempontjából teljesen érdektelennek tűnhet, hogy augusztus 31-i hatállyal lemondott a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöki tisztségéről Pálffy Ilona és nyugdíjba vonul. A hír folytatásában olvasható, hogy az NVI indítványozza a választási eljárásról szóló, illetve az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosítását is.
Olvasói levél: Szégyen
Emlékezhetünk még a közmondásra, mely szerint hallgatni arany. Valószínűleg ezt a közmondást tartotta be a Magyar Külügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal is: miközben a civilizált, demokratikus világ vezetői sorra ítélték el a fehéroroszországi elcsalt elnökválasztást, és az azt követő rendőri brutalitást, addig Budapesten néma csönd övezte a történteket.
Periszkóp - Katona legyek vagy közmunkás?
Még a költő írta annakidején, hogy tűzoltó leszel, s katona, vadakat (esetleg migránsokat, teszem hozzá) terelő juhász. Most a kormányzat azonban csak két lehetőség közül enged választani, hogy aki elveszítette a munkáját, katona lehet bruttó százötvenezer forintért, esetleg közmunkás nettó ötvennégyezer kétszázhúsz forintért.
ELSÖPRŐ FIDESZ GYŐZELEM? – KÉT IGAZSÁG, VAGY CSAK GAZSÁG…
(Török György nyílt levele)
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.