SZFEi hírek
Olvasói levél: Korbács és kenyér meg cirkuszi játékok
Legutóbb a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjaival szemben azért nem lépnek fel, mert megítélésük szerint – illetve a tudomásukra jutott információk alapján – az egyetemet elfoglaló diákok sem a közrendet, sem a közbiztonságot nem veszélyeztetik.
SZFE
Az SZFE rövidítés ma már minden közélet iránt érdeklődő ember számára ismert, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet jelenti.
Olvasói levél: Napjaink hősei: „csepűrágó-palánták”,- drága lányaink, fiaink ott a Vas utcában
Az értelmező szótár jelentései közül én az Eötvös Károly-i értelmezést használom, mely szerint (A kezdeti magyar színjátszásnak) „csak színben, pajtában… lehetett nemzetének nyelvén szólnia. Mint a cigánynak, csepűrágónak, vásározó komédiásnak.” Vagyis társaikkal együtt történelmi szerepet játszottak a magyar színháztörténetben!
Periszkóp - Már ötödik hete…
Már ötödik hete tartanak ki a színművészetis fiatalok, meg a tanárjaik, miközben a hatalom fenyegeti őket. Egyrészt fenyegeti, másrészt pedig azoknak, akik kapitulálnak, már beígérték az egyetem korábbi működtetésénél kétszer nagyobb támogatási, egyetem működtetési összeget, mely így már hárommilliárd forintra rúg. A behódolóknak pedig mentelmi jogot ígértek.
A CEU, az SZFE és más történetek…
Tanúi lehetünk annak, hogy a kormány egészpályás letámadást indított a neki nem tetsző egyetemek, és az akadémia ellen. Ez más szóval azt jelenti, hogy a neki nem tetsző értelmiségi réteggel le akar számolni. Azaz el akarja őket lehetetleníteni.
Olvasói levél
Kedves Olvasó!
Az alábbiakban egy olyan olvasói levelet teszünk közzé, melyet egy Nagykőrösről elszármazott szerző írt, Körtvélyesi László. Ő ma Szentesen él, és régi ismerősöm, hiszen szembe szomszédok voltunk az Encsi utcában. Édesapja a néhai Körtvélyesi Laci bácsi, közismert személyisége volt Nagykőrösnek, mindamellett lelkes Fradi-szurkoló és sportbarát, és a rendszerváltás kisgazda politikusa. Örömmel vettem fia, Körtvélyesi László jelentkezését, hogy szeretne írni lapunkba, mert ez egyrészt elismerés újságunknak, másrészt pedig több szem többet lát alapon szélesíti véleményünket és álláspontunkat az újságunkban. OIvassák szeretettel az alábbi cikket, mely írójának első próbálkozása.Dr. Ábrahám Tibor
laptulajdonos, főszerkesztőMérhetetlen cinizmus
E lapunk hasábjain már foglalkoztunk a Színművészeti Egyetemen kialakult helyzettel. A dolgok egyre jobban kezdenek kirajzolódni, és az a kibékíthetetlen ellentét is, mely a kormányzat által kinevezett kuratórium, az egyetem vezetése, és az ott tanuló diákok között fennáll.
Notesz - Színjáték
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a napokban jelentette ki ártatlan babaarccal, és rokonszenvet kereső tekintettel, hogy sajnos a kormány nem szólhat bele a Színművészeti Egyetem dolgaiba.
Periszkóp - A szolidaritás hiánya
Most úgy látszik, a kultúrharc során a Színház- és Filmművészeti Egyetem van soron. A kormányzat elképzelése az, hogy egy olyan alapítványi modellt állít a jeles intézmény élére, melyben csak az ő emberei találhatók, élén az Ukrajnából idetelepült Vidnyánszky Attilával, aki – többek között már a Nemzeti Színház igazgatója is.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.