CEUi hírek
A CEU, az SZFE és más történetek…
Tanúi lehetünk annak, hogy a kormány egészpályás letámadást indított a neki nem tetsző egyetemek, és az akadémia ellen. Ez más szóval azt jelenti, hogy a neki nem tetsző értelmiségi réteggel le akar számolni. Azaz el akarja őket lehetetleníteni.
Notesz - Mi lesz veled Akadémia?
Az unortodox gazdaságpolitika fortyogó szennyáradata elérte a tudomány fellegvárát, a Magyar Tudományos Akadémiát is.
Médiatallózó
A HVG december 6-i számában megjelent Farkas Zoltán munkatárs tollából a Gyorshajtás című felvezető cikk. Ezt idézzük:
Cinizmus a köbön…
Ha az ember hallgatja a hivatalos kormánynyilatkozatokat, a mostani – a külpolitikát is érintő – ügyekben, akkor valóban elámulhat.
Kinek az érdeke?
Próbálom megérteni a kormánypárt gondolatiságát, azaz a választói felhatalmazás hangsúlyozását, a centrális politikai erőteret, a kormányfő pávatáncát, a NER-t, meg a gránitszilárdságú Alaptörvény immár hetedik módosítását, meg a győzelmi jelentéseket, és a parlamenti kétharmad hangsúlyozását, melyet immáron „történelmi távlatokban” fülkeforradalomnak neveznek.
Időhúzás?
A magyar parlament egy évvel meghosszabbította azt a hirtelenjében meghozott törvényt, hogy minden Magyarországon működő külföldi egyetemnek kell lennie az anyaországban egy anyaegyetemének.
Olvasói levél: Kockázat?
A Magyar Tudományos Akadémia újraválasztott elnöke, Lovász László a világ egyik ma élő legnagyobb és legismertebb matematikusa.
Olvasói levél: Bözsi néni
Nemrég Orbán urunk a nemzeti konzultáció keretében Nagygécre látogatott. A kis faluban összesen 6 (hat) fő lakik, de a 4D-s mozi azért be lett szerelve.
Médiatallózó
A HVG 18. számában olvasható Kocsis Györgyi szerkesztő cikke: „Csak magyar beszélni!”.
Olvasói levél: Az életösztön…
A miniszterelnökség államtitkára nemrégiben a parlamentben azt mondta, hogy pöröghet bárki hajnalig az Oktogonon, mert ez egy szabad ország, és ezt bárki megteheti.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.