második hullámi hírek
Olvasói levél: Az alagút vége
Orbán Viktor napjainkban jelentette ki, hogy már látja a fényt az alagút végén, legalább is a járvány második hulláma tekintetében.
Megjegyzendő, hogy ő már február óta látja ezt a fényt akkor, amikor még csak a fényt látta az alagút nélkül. Pedig Olaszországban ekkortájt már javában dühöngött a járvány, ami óvatosságra inthette volna miniszterelnökünket.Notesz - A második hullám és a védekezés
Igen, a koronavírus világjárvány magyarországi második hullámáról van szó, és persze az ellene való védekezésről.
Úgy tűnik, hogy azt a nyári időszakot, amit a második hullámra való felkészülés jegyében kellett volna a tapasztalatok birtokában kihasználni, ezt a kormányzat elmulasztotta.Notesz: A járvány második hulláma
Igen, itt van és tombol a koronavírus-járvány második hulláma. Európában mindenütt célul tűzték ki, hogy az adott ország gazdasága nem állhat le, de ugyanakkor rendkívül fontos az egészségügyi védekezés is a további fertőzések és áldozatok elkerülése érdekében.
Notesz - A lázas intézkedések
A koronavírus első hulláma után nyáron lényegében pihent a magyar kormány, és a propagandájuk harsányan hirdette, hogy Magyarország győzött.
Most, hogy a koronavírus ezt a győzelmet nem fogadta el, s a járvány második hullámaként ősszel megkezdte a második félidőt.Periszkóp - A járvány második hullámáról
Nyakunkon van a koronavírus-járvány második hulláma, hiszen a napi megbetegedések száma – a viszonylag ritka tesztelési gyakorlattól függetlenül – már ezer fő körül van.
Notesz - Még egyszer a járványról…
Már korábban e lap hasábjain írtunk a koronavírus-járványról, de úgy tűnik, most a második hullám előtt, ismét célszerű néhány gondolatot megemlíteni.
Periszkóp - Következik a második félidő?
Sportnyelven fogalmazok, hogy mindenki értse, de én most a koronavírus-járvány második hullámára gondolok ebben a cikkben.
Térképszínezés
Hát, idejutott a koronavírus elleni védekezés, azaz az operatív törzs a kormánnyal együttműködve színezi a világ térképét. Három színt használ a járványügyi adatok(?) alapján.
Füstölgés…: Elgondolkodtató történetek…
Május 25-én egy rendőr, igazoltatás közben a nyakán térdepelve, halálát okozta a negyvenhat éves afroamerikai Georg Floydnak. Ennek hatására Amerika- és világszerte békés tüntetések kezdődtek. Sajnos a békés jelleg hamarosan átalakult és fosztogatásba, gyújtogatásba, garázdaságba csapott át és tart a mai napig is.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.