virtuálisi hírek
Amikor már minden virtuális – még a szabadulás is!
A koronavírus-járvány alapból változtatta meg a mindennapi életünket. Talán kijelenthető, hogy olyan szempontból szerencsések vagyunk, hogyha mondjuk tíz évvel ezelőtt néztünk volna vele szembe, akkor nehezebben boldogultunk volna a mindennapi feladatok ellátásával – gondolok például az oktatásra, amely még így is rengeteg nehézséggel szembesül. A pedagógusoknak alkalmazkodniuk kellett a különös helyzethez, fel kellett zárkózniuk a technikával. Elgondolkodtató, hogy digitális bevándorlóként egy olyan generáció oktatásával kell megbirkózniuk, amely beleszületett ebbe a technokrata társadalomba, így gyakorlatilag oda-vissza történik a tanítás. Facebook, Zoom, Skype és még számtalan más lehetőség áll a pedagógusok rendelkezésére, ám ehhez alaposan át kellett programozni az agyukat.
Virtuálisan köszöntöttük pedagógusainkat!
A koronavírus-járvány nem csak a rendezvényeket, hanem az ünnepeinket is megváltoztatta. A hagyományos pedagógusnapi műsor idén május 29-én került megtartásra – azonban virtuális módon.
Az abonyi művelődési ház Facebook oldalán 17 órától jelent meg egy videó, amelynek az elején Pető Zsolt, Abony város polgármestere köszöntötte a pedagógusokat.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.