booked.net

Hírdetés

Dezső Kázméri hírek

  • Apróságok

    Apróságok

    Mottó: Nincsenek NAGYDOLGOK! Kisemberek vannak.

  • Dezső Kázmérról - (Mikor kétszer is meggondolta magát)

    Dezső Kázmérról - (Mikor kétszer is meggondolta magát)

    2010. augusztus 20-án, István Királykor rendezett városi ünnepségen „Postumus Pro Urbe” kitüntetéssel ismerte el a város – nem kevés késéssel! – mindeddig legsikeresebb polgármesterének kerek húszesztendős – (1924-1944!) – önzetlen polgármesterségét.

  • Nem kellene felejteni III. rész

    Nem kellene felejteni III. rész

    Sorozatunk befejező részében Kőrös arculatát –városképét – mindmáig meghatározó polgármesteréről, Dezső Kázmérról lesz szó.
    Róla semmi emlékezés nem születik a jelenlegi polgármester, dr. Czira Szabolcs árnyékában. Aki szerint a város vele – már, mint Czirával – kezdődik, és végződik! Lévén ő Kőrösön az „alfa” és az „ómega”. Kár, hogy senki nincs a környezetében, aki – többek között – erre is figyelmeztetné! Meg arra is, hogy volna mit tanulnia nagy elődjének életútjából.

  • Nem kellene felejteni II. rész

    Nem kellene felejteni II. rész

    Augusztus 11-én összeült a városi tanács, most is Kökény Dezső elnökletével, aki a 6-i hangsúlyokkal és tartalommal összegezi a proletárhatalom bűneit.

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva