járványi hírek
Periszkóp - A járványról még egyszer
Lépten-nyomon láthatjuk a tv-ben, és persze hallhatjuk is, nevezetesen azt, hogy a maszkviselés nem döntés kérdése.
Olvasói levél: Lehullott a hályog
Akinek eddig szemernyi kétsége volt afelől, hogy a Fidesz felszámolná a rendszerváltáskor létrejött önkormányzati rendszert, most már – a történtek után – annak a szeméről is le kellett, hogy hulljon a hályog.
Amikor már minden virtuális – még a szabadulás is!
A koronavírus-járvány alapból változtatta meg a mindennapi életünket. Talán kijelenthető, hogy olyan szempontból szerencsések vagyunk, hogyha mondjuk tíz évvel ezelőtt néztünk volna vele szembe, akkor nehezebben boldogultunk volna a mindennapi feladatok ellátásával – gondolok például az oktatásra, amely még így is rengeteg nehézséggel szembesül. A pedagógusoknak alkalmazkodniuk kellett a különös helyzethez, fel kellett zárkózniuk a technikával. Elgondolkodtató, hogy digitális bevándorlóként egy olyan generáció oktatásával kell megbirkózniuk, amely beleszületett ebbe a technokrata társadalomba, így gyakorlatilag oda-vissza történik a tanítás. Facebook, Zoom, Skype és még számtalan más lehetőség áll a pedagógusok rendelkezésére, ám ehhez alaposan át kellett programozni az agyukat.
Olvasói levél: Intenzív kórház közelről
mióta beindult hazánkban a Covid-19 vírus „garázdálkodása” és főleg mióta megalakult Cili néni vezetésével(!) az Operatív törzs, semmi értelmes dologgal nem indokolható titkolózás van az egyes településeken szereplő betegek számát, lakhelyét illetően, nehogy a polgármesteri hivatalok konkrét segítséget tudjanak nyújtani nekik. Mert más értelmes indokot nem nagyon lehet erre találni. Ezt a nagy titkolózást próbálta enyhíteni Lukács Csaba újságíró, aki már több mint fél év óta többször is kérte, hogy Végh László fotós társával végignézhessék egy műszak munkáját, egy a koronavírusos betegeket kezelő kórházban.
Notesz - Akkor most ki is győzött?
Nemrégiben írtunk egy olyan elemzést a nyomtatott újságunk hasábjain, hogy Brüsszelben olyan megállapodás született, ahol mindenki győztesnek mondhatta magát.
Szörnyű tragédia! Már több mint 6000-en meghaltak…
December 6-án délelőtt hatezer fekete zászlóval emlékezett a koronavírusban elhunyt honfitársainkra a DK. Közleményükben a Facebookon azt írták, hogy „Orbánnak el kell számolnia hatezer félbeszakadt történettel, a családtagok, barátok és ismerősök gyászával és megrendültségével, de ehelyett csak gyáván brüsszelezik, sorosozik és hazudozik tovább.”
Olvasói levél: Egyre szaporodó iskolabezárások
Meredek emelkedésnek indult a koronavírus-járvány fertőzötteinek és halottainak száma hazánkban.
Miután elkezdődött a pedagógusok országos koronavírus-fertőzés kimutatásának tesztelése, egyre több helyen vált nyilvánvalóvá, hogy nagyon sokan megfertőződtek, illetve kevés, vagy egyáltalán nem mutatott tünetek miatt is úgy fertőznek, hogy nem is tudnak róla.Notesz - Ígéretek, ígéretek…
Lassan kimondhatjuk, hogy a kormány ígéreteivel Magyarország padlása már telve van. Emlékezzünk csak Orbán Viktor a járvány kezdetén azt ígérte, hogy minden elvesző munkahely helyett újat teremt, amit a járvány tönkretett. Ezt az ígéretét nem váltotta be, mert növekedett a munkanélküliek száma.
A kijárási tilalom január 11-ig tart
December 7-én Orbán Viktor bejelentette, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedések maradnak fenn január 11-ig.
Notesz - Elmentek…
Szörnyű ez a 2020-as év! S ami a legszörnyűbb, nagyon sok ismert tehetséges művészember hagyott itt bennünket.
Többek között Balázs Fecó is, akit senki sem hívott Ferencnek. Igen tehetséges muzsikus volt, aki mindenről és mindenkiről szépen beszélt, és énekelt.
Értelmezhetetlen intézkedések borzolják a kedélyeket
Köszönet illeti a honvédséget a fertőtlenítésben való közreműködésért, és mindazért, amivel valóban a vírus elleni védekezést szolgálják! Azonban érthetetlen számomra, hogy miért kényszerítenek rájuk olyan dolgokat, amelyeknek nehezen hiszem, hogy a katonák örülnek és közük lenne a valódi védekezéshez? Konkrétan az utcán történő fegyveres „masírozásra” gondolok…
Kórházi fertőzés miatt fertőtlenítettek Nagykőrösön a katonák?
„Újabb közintézményt, a nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézetet fertőtlenített a héten az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kilenc katonája.”- írja november 27-én a honvedelem.hu. A tudósításból megtudhatjuk, hogy a múlt héten két alkalommal végeztek mentesítést a kecskeméti katonák az egészségügyi intézményben. Összesen több mint négyezer négyzetméternyi területen kezelőket, kórtermeket, vizsgálókat, tornatermeket, a napi betegellátásban használatos termeket, irodákat, valamint rendelőket fertőtlenítettek.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.