erőszaki hírek
VAN KIÚT!
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja elnevezésű emléknapot a nők elleni erőszak felszámolásáért küzdő aktivisták már 1981 óta minden évben november 25-én tartják. E napon ölték meg a Mirabal nővéreket – a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit – Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára.
Notesz - A gumibot, mint nevelési eszköz?
Hát eldőlt a kérdés, mégis csak lesz iskolai rendőrség az erőszakos cselekedetek kiszűrésére Magyarországon. Jelentkező van bőven, hiszen háromszoros a túljelentkezés.
Ez az iskolarendőr – mint ahogyan a híradásokból megtudhattuk – gumibottal, gázsprayval és bilinccsel lesz ellátva, továbbá jó fizetéssel, mely úgy hírlik bruttó kétszázezer forint felett lesz, és persze meghaladja a kezdő pedagógus fizetést.
Olvasói levél: A családon belüli erőszakról
Nehéz dolog fiatalon, kevés tapasztalattal életre szóló párt választani. Az is lehet, hogy évekig tartó harmonikus kapcsolat után romlik meg a viszony a házaspárok között. Sok oka lehet ennek. Gyakran az italra szokás, elhidegülés, harmadik fél megjelenése, féltékenység és sok egyéb is közrejátszhat. Ha ilyenkor a párok együtt maradnak, akkor a szóbeli, verbális bántalmazáson, megalázáson kívül a fizikai bántalmazás is sajnos gyakran előfordul. Az utóbbi, de valójában egyik se mai jelenség.
Füstölgés…: Az erőszak forgatókönyve
A budapesti Deák téri mészárlás kapcsán írtam előző cikkemben, hogy valamit tenni kellene az agresszió terjedésének megakadályozására, mert annak jó vége nem lesz. A miniszterelnökség vezetője, Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány létrehozza az iskolaőrség intézményét. Az iskolaőr az első körben hozzávetőleg ötszáz intézményben lesz jelen.
Ez lenne az oktatás reformja?
Megfigyeltem már, hogy ez a mostani regnáló hatalom bravúrosan bánik a propagandával, hiszen olyan dolgokat tud sikerrel összekapcsolni a magyar közvélemény előtt, melyeknek tulajdonképpen úgy semmi köze sincs egymáshoz.
Szexuális erőszak áldozata egy jászkarajenői kislány
Jászkarajenőn járt az RTL Klub forgatócsoportja január 23-án. Az esti Híradóban bemutatott riportban egy kitakart arcú apa mesélte el, hogy 11 éves kislánya egy közösségi oldalon megismerkedett egy férfival, akit az egyik ismerőse ismerősének vélt.
Olvasói levél: Szilveszter után…
Szilveszterkor az emberek mindig fogadalmat tesznek. Leszoknak a dohányzásról, az ivásról, boldog, hűséges családi életet élnek majd, stb.
Füstölgés - Az agresszió terjedéséről…
Nem tudom, minek tudható be, de egyre jobban terjed az agresszivitás. A verbális mellett a fizikai erőszak is drámai módon nő és nemcsak felnőttek között terjed. Szinte hihetetlen, milyen döbbenetesen alpári szintre jutottunk el, milyen embertelenül aljasodik el a világ körülöttünk.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.