konyhakerteki hírek
ORSZÁGOS DÍJAKAT NYERTEK A KOCSÉRI KONYHAKERTEK
Öröm és büszkeség is számunkra, amikor arról adhatunk hírt, hogy idén két kocséri konyhakertet is az ország legszebbjei közé választott „A legszebb konyhakertek”-Magyarország legszebb konyhakertjei program zsűrije.
LEGSZEBB KONYHAKERTEK KOCSÉR – KIHIRDETTÜK AZ EREDMÉNYEKET
Külön, külön, mégis együtt! Idén már ötödik alkalommal szerveztük meg Kocséron „A legszebb konyhakertek”- Magyarország legszebb konyhakertjei program helyi versenyét, melynek eredményhirdetésére pénteken délután - a 72 óra önkéntes programunk után - került sor.
A legszebb konyhakertek – de vajon megéri kertészkedni?
Örök kérdés és sok-sok vita tárgya, hogy megéri-e kertet művelni, megéri-e veteményest gondozni…
A „Legszebb konyhakertek” program évértékelő és programmeghirdető eseményein jártunk
A Magyar Örökség Díjas program hagyományaihoz hűen, ebben az évben is ünnepélyes keretek között került sor az országos díjra jelöltek köszöntésére, a 2019. évi eredmények értékelésére, valamint a 2020. évi program meghirdetésére. Idén két eseményre is meghívást kaptunk Kovács Szilvia programigazgató asszonytól, mely meghívásoknak szíves-örömest tettünk eleget.
VÉGET ÉRT A VETEMÉNYESEK 2019-ES VERSENYE IDÉN IS KOCSÉRON VAN AZ ORSZÁG EGYIK LEGSZEBB KONYHAKERTJE
Ebben az évben már negyedik alkalommal csatlakoztunk „A legszebb konyhakertek” - Magyarország legszebb konyhakertjei mozgalomhoz és felhívásunkra 13 kertnevezés érkezett. Ebben az évben 10 egyéni kertművelő és egy közösség részvételével zajlott a helyi forduló, melynek eredményhirdetésére szeptember 28-án, a szüreti felvonulás alkalmával került sor.
Kocsér – Vendégünk volt „A legszebb konyhakertek” mozgalom programigazgatója
A Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoport szervezésében idén negyedik alkalommal csatlakozott Kocsér „A Legszebb konyhakertek” - Magyarország legszebb konyhakertjei mozgalomhoz. A program népszerűségét jelzi, hogy minden évben tucatnyi kocséri kiskert részvételével zajlik a helyi forduló, ebben az évben is 13 kertnevezés érkezett.
Kocsér – Hírek „A legszebb konyhakertek” házatájáról
Idén negyedik alkalommal csatlakoztunk Kocsérról Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere felhívására „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” mozgalomhoz.
Idén is Kocséron van Magyarország egyik legszebb konyhakertje!
6 éve hirdették meg először, 2017-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programot, melynek helyi versenyét már harmadik alkalommal hirdettük meg idén Kocséron.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.