nyári tábori hírek
Molnár Dezső nem jelentett be elfogultságot…
A Nagykőrösi Lovas Sportegyesület kérte az önkormányzattól, hogy a telephelyük, a Vízállás-Gátér dűlő 10. szám előtti útszakaszra „vigyázz gyermek” figyelmeztető közlekedési táblát helyezzenek ki.
Vidám tábor a Kolpingban
Augusztus 10-14. között az Erzsébet program keretében a Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskolában az intézmény tanulói napközis táborban vehettek részt. A hangulat fantasztikus volt, mely a képeken is látszik.
Kézműves tábor Abonyban
Az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely nyári utolsó táborának középpontjában a kreativitás állt.
A népmeséké volt a főszerep az új abonyi táborban
Különleges tematikájú táborral örvendeztette meg az abonyi gyerekeket Bárány Anikó és Donkóné Anna. A mesék szárnyán elnevezésű táborban a magyar népmesékkel ismerkedhettek meg a résztvevők, illetve érdekes, kreatív programok várták őket: nem csak a sárkányt kellett életre kelteniük, hanem saját készítésű karddal és pajzzsal a színpadon le is kellett győzniük azt. A gyerekek hős lovagokká, a „legkisebb királyfivá”, bájos hercegnővé válhattak, a meséken keresztül pedig az alapvető emberi értékekről tanultak.
Ismét nagy siker volt a Helytörténeti tábor
Immár hatodik alkalommal várták idén az Abony helytörténete iránt érdeklődő gyerekeket a tábor vezetői. Antalné Nagy Magdolna és Markó Ferenc izgalmas túrára invitálta az érdeklődőket, akik megtekinthették a városközpontot a Szent István Római Katolikus Templom harangtornyából, de betértek a Református Templomba is.
Első hittantábor Kocséron
A kocséri általános iskolában első alkalommal szerveztek hittantábort, Nagy István, Nagy Anett és Tajtiné Kasza Anikó szervezésében.
10 érv a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári tábora mellett
Minden évben azon őrlődsz, hogy melyik nyári táborba jelentkezz? A több száz alternatívát böngészve nem tudsz rájönni, melyik a legjobb? Mutatunk 10 érvet a PEOPLE TEAM „táborfesztiválja” mellett.
ABONY: Nyári torna tábor
Immár 10. éve, hogy minden év júliusának utolsó hetében egy öt napos edzőtáborban vesznek rész az Abonyi Torna- és Akrobatika Klub sportolói a Városi Sportcsarnokban.
„Színház az egész világ!”
A Körtánc Egyesület – Körszínház idén is nagy sikerrel tartotta meg nyári táborát.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.