vállalkozóki hírek
Olvasói levél: Vagyonnövelés NER módra
Legismertebb módja a vagyonnövelésnek, hogy az illető igen jó kapcsolatba tornázza fel magát Orbán közelébe. Ekkor nagyértékű beruházási projekteket nyerhet el, aminek a beruházási költségeit – ha elég ügyes – másfél, kétszeresre is felsrófolhatja a megvalósítás során. Ezen a módon vagyona néhány év alatt akár sokszorosára növekedhet.
Olvasói levél: Slendriánok…
Amikor e levél írásába fogtam, nem találtam jobb címet, mint azt, hogy slendriánok, mely tudvalevőleg a felületes, hanyag és lelkiismeretlen munkát, tevékenységet jelenti, illetve azokat, akik így végzik munkájukat.
A Mercedes leállása Nagykőrös számára is káros
A koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai Nagykőröst sem kerülik el. Nem csak a helyi vállalkozók sínylik meg ezt az időszakot, hanem azok a munkavállalók is, akik jelentős számban a szomszédos településekre járnak dolgozni.
Sikerpropaganda kontra valóság
Szabóné Irházi Zsuzsa is szívesen osztogatja meg Facebook oldalán (ex) elvtársa sikerpropagandáját. Mint például a legutóbbi Ceglédi TV-s interjút. Boldogan hirdetik, hogy Czira kiáll a strand mellett…
A JÖVŐNK A TÉT!
Becslések szerint 50-60000 kvalifikált, egzisztenciáját már megteremtő ellenzéki elkötelezettségű értelmiségi vagy nem értelmiségi vállalkozó él ebben az országban.
Talált, süllyedt!
Véleményünk szerint Lőrinczy Veronika legújabb kirohanásával újra többet ártott kenyéradója, Czira Szabolcs imázsának, mint használt.
Olvasói levél: Az új magyar valóság és a fantázia
Az egykori vállalkozók eltűntek a nyilvánosság számára, és újabban családi-városi hálózati jellegű kapcsolatok – melyek személyi kötődésekhez, ismeretségekhez köthetők – jelentek meg ebben az új egypártrendszerre hajazó társadalmi környezetben.
Ön kitől és mit kérdezne?
Sorozatunk azzal az utópisztikus helyzettel játszik el gondolatban, hogy mi lenne akkor, ha hazánkban lennének olyan napok, amikor fizikai képtelenség lenne hazudni. Ebben a helyzetben kitől és mit kérdeznénk?
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.