rendezvényeki hírek
A természet csodáival ismerkedhettek meg az abonyi gyerekek
A Kultúra Háza idei táborainak egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb programjait vonultatta fel a Természet tematikájú tábor. Nem csak állatokkal, hanem környezetünk egyéb csodáival is megismerkedhettek a gyermekek, továbbá a kreatív foglalkozások sem maradtak el. Még finom levendulaszörpöt is főztek közösen, illetve mindenki „saját” termelői mézet vihetett haza.
Kulturális visszatekintés az új esztendő küszöbén
Abonyban a 2019-ben is számos igényes, illetve rendhagyó kulturális esemény történt, amelyről a következőkben próbálunk összegzést írni.
Márton Napi Lámpás Felvonulás
Szent Márton napját november 11-én Abonyban több helyen is megünnepelték. Az őszi mezőgazdasági munkák befejeződéséhez kapcsolódó népszokás egy legendához kötődik: Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Ebből ered a népszokás ikonikus állata: a liba.
Régi szép Idők…
Miután az ÖH – Önkívületi Hírek – egyik közeli számában „LV” – Lőrinczy Veronika – felhívást tett közzé: „Az idei évben első alkalommal kerül megrendezésre a Nagykőrös szépe verseny…”, ezzel kapcsolatban néhány fogalmat tisztázni szükséges.
A Cifra kertről nem éppen dicshimnuszban…
A két héttel ezelőtti Arany-napok ismét rávilágított a nagykőrösi Cifrakert óriási hiányosságára.
ABONY: Felejthetetlen tábori élményeket szereztek az Egyedül Nem Megy Alapítvány fiataljai
- Hosszú idő elteltével június 25-június 30. között alapítványunk újra nyári táborozást szervezett.
Jövőre nem lesz augusztus 20-án polgárrá fogadás
Nagykőrösön nem lesz polgárrá fogadás jövő év augusztus 20-án.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.