Zágráb Nándori hírek
Zágráb Nándor: Nagykőrös fejlődése nem függhet a Fidesz érdekeitől
Noha Nagykőrös fideszes városvezetése nem tartja aktuálisnak a város megyeváltását, és Körtvélyesi Attila polgármester szerint az csak a média számára érdekes, Zágráb Nándor ezt nem így látja. Az ellenzéki Jobb Nagykőrösért Egyesület elnöke lapunknak adott interjújában elmondta, szerinte a város az utóbbi években az élet szinte minden területén lemaradt, így mihamarabbi változtatásra van szükség.
Zágráb Nándor több ajánlást kapott, mint Czira Szabolcs
Nagykőrösön a Helyi Választási Bizottság augusztus 29-én meghozott határozatában polgármesterjelöltként nyilvántartásba vette Czira Szabolcsot. Az indokolás szerint az újrázni kívánó városvezető augusztus 26-án hiánytalanul leadta az általa igényelt 56 darab ajánlóívet. Ez azt jelenti, hogy – mivel egy lapra 8 aláírás fér – ha az összes lapja betelt, akkor is maximum 448 darab ajánlást tudott összeszedni.
MEGÁLLAPODTAK
„Az LMP logóját a Jobb Nagykőrösért polgármester-jelöltje, Zágráb Nándor és képviselő-jelöltjei használhatják, amiért az LMP vezetése azt kéri, hogy az ellenzéki összefogás képviselje a párt öko-politikáját.
„Legfontosabb cél a Czira Szabolcs vezette fideszes önkormányzat leváltása!” – interjú Zágráb Nándorral
Zágráb Nándor, a Jobb Nagykőrösért Egyesület alelnöke, települési képviselője, a Jobbik Nagykőrösi elnöke kérdésemre a következőképpen összegezte a 2018-as évet:
Zágráb Nándor továbbra sem tagja egyik bizottságnak sem…
Czira Szabolcs polgármester közölte a nagykőrösi önkormányzat ülésén, ha a képviselő nem kéri tőle, akkor nem is lesz. Hogy milyen jogszabály alapján gyakorolja ezt a főúri kegyet a város első embere, igazából nem derült ki.
ZÁGRÁB NÁNDOR LÉPETT VOLNER JÁNOS HELYÉRE
Mint köztudott, Volner János a közelmúltban kilépett Jobbikból.
MúltHeti Hírek-Ki hazudik?
Az elmúlt hét leginkább „idegeket borzoló” történése kétségkívül a testületi ülés volt. Először is az „önkívületi” ülés hangulatáról kérdeztem Zágráb Nándort, a Jobb Nagykőrösért Egyesület települési képviselőjét.
A pénz visszajár – és vissza is szerezzük!
Az elmúlt héten tartotta a Nagykőrösi Víziközmű Társulat taggyűlését, melyet igencsak titkosan kezeltek…
KIALAKULT A LEGJELENTŐSEBB POLITIKAI ERŐ NAGYKŐRÖSÖN!
A hétvégén tisztújítást tartott a Jobbik nagykőrösi alapszervezete.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.