beszédi hírek
Körtvélyesi Attila tájékozatlanságáról és illetlenségéről tett tanúbizonyságot…
A Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi tanítóképző főiskolai kara újraalapításának harmincadik évfordulójáról október 9-én emlékeztek meg – ahogy az eseményről beszámoló Önkormányzati Hírek (ÖH) fogalmaz – a „járványügyi készültség miatt korlátozott létszámú vendégrészvétellel”. Ez utóbbi azt is jelentette, hogy a helyi lapok közül a református egyház csak az ÖH-t tartotta arra érdemesnek, hogy meginvitálja a jeles eseményre. Így csak utólag, az önkormányzati szócső tudósításából értesülhettünk, mi is hangzott el az egykori pártház nagyelőadójában. Az október 23-i számban Prof. Dr. Pap Ferenc dékán, az október 30-i, legutóbbiban pedig Körtvélyesi Attila alpolgármester beszédét közölték. Bár ne tették volna…
Aktuális – Korábban nem volt, aki elvárta a „nagytiszteletű” használatát
„A kollektív bölcsesség az marhaság”! A kollektív hülyeség az valóság...” (Popper Péter)
Trianonra emlékeztünk
A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékeztünk Abonyban a Millenniumi Emlékkertben. A szeszélyes időjárás ellenére szép számmal jelentek meg emberek az eseményen. Először Stummer-Mészáros Bernadett, a Kinizsi Pál Gimnázium történelem szakos tanára és igazgatóhelyettese szólt az emberekhez. Szívhez szóló beszédében kiemelte az intézmény erdélyi kapcsolatait.
Méltó és objektív megemlékezés Csemőben
Jaj a legyőzötteknek — mondja a régi latin példaszó…
Ennek igazságát újra bebizonyította az a kegyetlenség, mellyel az úgynevezett békeszerződésekben a központi hatalmakkal elbántak – hangzott el Dr. Lakos Roland polgármester megemlékezésének kezdetén.Periszkóp - Miniszterelnöki évértékelő beszéd
Immáron huszonkettedik alkalommal tartotta meg Orbán Viktor évértékelő beszédét a Várkert Bazárban, Budapesten.
Válogatott közönség előtt bírálta a kormányt Körtvélyesi
A Czira-kabinet által szerkesztett Önkormányzati Hírek legutóbbi száma terjedelmes tudósítást közölt a nagykőrösi újévi koncertről. Megtudhattuk, hogy a sikeres műsort a Pesti Művész Színház előadóművészei szolgáltatták, valamint az elmúlt évektől eltérően nem Czira Szabolcs mondott ünnepinek nevezett beszédet, hanem hűséges helyettese.
A diktatúra kegyetlenségét tükrözi vissza november 4-e
November 4-én, a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtásának, a szovjet csapatok egykori bevonulásának napján a szomorú ünnephez méltó emlékműsort adtak a Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói a Nagykőrösi Büszkeségpontnál.
Periszkóp - A beszéd
Orbán Viktor szokásos október 23-i ünnepi beszéde most a Zeneakadémián hangzott el, hívei foghíjas körében. Hiába, no, nem voltak lengyelek, határon túli magyarok, csak a leghívebb követői.
Körtvélyesi Attila nem kért bocsánatot a helyi iparosoktól
A Nagykőrös és Vidéke Ipartestület éves közgyűlését április 27-én rendezték meg a Derkovits utcai székházukban.
Aktuális
„A kollektív bölcsesség az marhaság”! A kollektív hülyeség az valóság...” (Popper Péter)
Periszkóp - Beszéd
(Dr. Ábrahám Tibor ünnepi beszéde 2019. március 14-én, a nagykőrösi ellenzéki összefogás által szervezett 1848-as megemlékezésen.)
Olvasói levél: Orbán „évértékelője”
Orbán az évértékelőnek mondott beszédében, mely nem az elmúlt évről szólt, a jövővel foglalkozott.
Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.