Amíg a sporttámogatás felhívása nem részletezi a pályázók körét, addig a kulturális kereté igen: helyi közművelődési tevékenység megvalósulásában részt vevő önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású intézmények, jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek, egyházak, nemzetiségi önkormányzat. Ez azt jelenti, hogy akár a költségvetésben külön soron, kifejezetten a városi nagyrendezvények szervezése címén 51 millió forinthoz jutó Arany János Kulturális Központ még ebből a csekély keretből is csippenthet le magának.
A felhívások idén sem zárják ki a kettős pályázat lehetőségét. Így elvileg nincs semmi akadálya annak, hogy a Molnár Dezső fideszes önkormányzati képviselőhöz köthető Lovas Sportegyesület két keretből összesen több támogatást kapjon, mint például a Nagykőrösi Sólymok Kosárlabda Egyesület, ahol az NB I-es férfiak mellett utánpótlás csapatok is versenyeznek.
könyvelő